Közzétette - Kategória - Szabolcs Szatmár Bereg megyei sziréna, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye hírei

Brutális körülmények között tartott több száz állatot – bíróság előtt a szabolcsi állatkínzó

Bíróság elé állítják a tiaszeszlári állatkínzót, aki a telepén 2020-ban több száz juhot, legalább 100 kecskét, 7 szamarat, 15 kutyát és több baromfit – libákat, kacsákat – tartott olyan rossz körülmények között, melyek miatt az állatoknak maradandó egészségkárosodást szenvedtek vagy elpusztultak.

shutterstock_263014436

Szemét és állattetemek
A telep a 2020-as helyszíni szemle tanúsága szerint tele volt szeméttel, mindenfelé gépjárműroncsok, állati melléktermékek, tetemek és csontok hevertek. Az elhullott állatok egy része a telepen láncon tartott kutyák elé volt vetve, semmilyen búvóhely nem állt rendelkezésükre. A tulajdonos az ellenőrzés során nem tudott az állattartáshoz kapcsolódó dokumentációt bemutatni, és az is kiderült: az állatokat legalább fél éve nem látta állatorvos.

Láncra verve
A vádirat szerint Gy.B.F. az állattartó telepet nem kerítette körbe, az állatok a telepen és környékén szabadon, felügyelet nélkül jártak. Az állatok tartása során a vádlott nem biztosított folyamatos takarmány- és vízellátást, emiatt az állatok kórosan lesoványodtak. A különböző állatfajokra jellemző alapvető igényeket, patáik gondozását sem végezte el, ami az állatoknak különös fájdalmat okozott. A telepen található kutyák egy részét a vádlott folyamatosan láncra kötötte, élelmezésüket nem biztosította mellyel az állatoknak szenvedést okozott.

Az ügyben előkészítő ülést tartanak január 17-én a Nyíregyházi Járásbíróságon.