Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

EU-s figyelmeztetés: a járványok évei következnek


Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke arra figyelmeztet, hogy a járványok korszaka előtt áll Európa és az egész világ, amire az EU-nak fel kell készülne. A tudományos-kutatási háttérbe pénzt fognak tolni.

Európában fel kell készíteni egészségügyi ágazatot arra, hogy megbirkózzon a „pandémiák korszakával”, ami előttünk áll – mondta a Financial Timesnak adott telefoninterjújában Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke. Az unió nem ülhet majd a babérjain, ha sikerül leküzdeni a koronavírus-járványt, a tervek szerint fel fognak állítani egy gyors reagálású rendszert, amelynek az lesz a feladata, hogy az eddigieknél határozottabban reagáljon az egészségügyi kihívásokra. Mindenekelőtt Európa szerint kész arra, hogy bővítse vakcinagyártási kapacitását.

A pánikszerű felkészülést világosan indokolja, hogy az elmúlt időszakban egymást követték a járványok a HIV-től kezdve az Ebolán, a MERS-en és a SARS-on át a mostaniig. Ezeket sikerült megfékezni, ám semmi garancia arra, hogy ez a jövőben is így lesz. Von der Leyen az elmúlt hetekben jelentette be a HERA (Health Emergency Preparedness and Response Authority) inkubátorprogramot, ami kombinálja akarja a kutatásokat, a biotechnológiai vállalatok, a gyógyszergyártók és a hatóságok tevékenységét. A feladat a veszélyek monitorozása, illetve a gyorsan adaptálható oltások kifejlesztése és gyártásuk lehetővé tétele. Ezzel az intézménnyel a BARDA betűszóval rövidített hasonló amerikai módszert akarják lemásolni.

Az Európai Bizottság elnöke szerint az EU az idei év első negyedében a vakcináció legkritikusabb szakaszában van. Korábban az Európai Parlamentben elismerte, hogy a brüsszeli vezetés elrontotta a vakcináció első szakaszát, ezért alakulhatott ki hiány az oltásokból. Ugyanakkor tartják magukat ahhoz, hogy a másodikban a korábbi forrásokból és újakból összesen 300 millió vakcinával fogják bombázni a tagállamokat. Így a vakcinahiány problémáját felválthatja az a gond, hogy az egyes országok milyen hatékonysággal tudják felhasználni a rendelkezésükre álló dózisokat.