Közzétette - Kategória - Elsőkézből a Beregből, Filep Sándor, Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

,,Hogyan tovább itt Vásárosnaményban? – Járványügyi szigorítások a Bereg szívében


Az új koronavírus terjedése miatt bevezetett veszélyhelyzet életünk minden területére hatással van. Vásárosnamény Város Önkormányzata mindent elkövet, hogy lassítsa a koronavírus-járvány terjedését, valamint minden eszközzel megóvja az itt élők egészségét. A március 8-tól bevezetett szigorító intézkedések a város valamennyi szegmensét érinti, melyről Filep Sándort Vásárosnamény polgármesterét kérdeztük.

Sajnos megszokhattuk már, hogy március elején-közepén mostanában mindig történik valami, hiszen ha visszaemlékszünk a 2020-as évre, sajnos akkor is. Hiszen akkor vette kezdetét a koronavírus-veszélyhelyzet és akkor indult el az, a számunkra nehéz időszak itt a Beregben, Vásárosnaményban, megyénkben, országosan is, ami meghatározza napjainkat. Ugyanakkor március 8-tól az ideiglenes védelmi intézkedések szigorítása indult el. Én ezért, e kapcsán is mindenkitől türelmet, megértést kérek. Nyilván vannak feladataink, Nyilván be kell tartanunk a szabályokat és be is fogjuk tartani azokat, de türelem, megértés és az egészségünk védelme nélkül ez nem működhet. Épp ezért mindenkit arra kérek, hogy figyeljen oda, hogy mit olvas, mit lát és mi az ami abból számára is kötelezően betartandó. Gondolok itt a külterületen a maszkviselésére., valamint több olyan dologra, amely az intézmények bezárása kapcsán, a mindennapi életünket meghatározza – mondta a városvezető.

Továbbá arra kért mindenkit, hogy saját maga és embertársai egészségének védelmében, a regisztrációt és a vakcinázás végezze el mindenki. Megköszönte továbbá az egészségügyben dolgozók odafigyelését, munkáját. Emberfeletti munkát végeznek ők, napjainkban is.  Hogyan tovább itt Vásárosnaményban? – tette fel a kérdést Filep Sándort, a, mint mondta

Nyilván a bölcsőde ügyel, gyermekfelügyeletünk van az óvodában. Az iskola pedig online rendszerben működik. A középiskolák pedig folytatják azt az online, digitális oktatást, amit elkezdtek már korábban. Mindenkitől az otthoni tanulást kívánja és várja el ez az egészségügyi helyzet. Arra kérem az óvónőket, pedagógusokat, tanárokat, diákokat, gyerekeket s mindenkit, hogy próbáljunk ehhez most alkalmazkodni. De hiszem azt, hogy most már kifutunk ebből a nehéz időszakból és eljutunk egy olyan békésebb, nyugisabb tavaszközéphez, illetve nyár elejéhez ami kapcsán az egészségünk újra biztonságban lesz. Én azt kérem, hogy bárkinek, bármilyen jelzése van tegye meg irányunkban. Az Önkormányzat szűkített keresztmetszetben dolgozik, hiszen  a törvény adta lehetőséggel élve, aki tud az otthon végzi home office-ban a munkáját, így egy szűk stábbal dolgozunk bent itt a Városházán.

Intézményeink a törvény által meghatározott módon vagy ügyeletet tartanak, vagy zárva tartanak. Ez a nehéz időszak reméljük, hogy április 7-én lezárulhat – zárta gondolatait Filep Sándor polgármester.

A teljes interjút, itt tekintheti meg: