Ma már tudjuk, hogy többféle tünete lehet a koronavírusnak, nem csak a szárazköhögés vagy a szaglásvesztés. Most négy újabb jellemző panasz is felkerült a listára.

A fotó illusztráció. FORRÁS: SHUTTERSTOCK
Az angliai Imperial College London egy kutatása során négy újabb jellemző tünetet állapított meg koronavírus-fertőzés esetén az 5-54 éves korosztálynál. Ezek pedig a következők: hidegrázás, étvágytalanság, fej- és izomfájdalom. A fejfájás főleg az 5-17 évesekre jellemző, a másik három tünet pedig jellemzően inkább a 18-54 évesekre.
„Szükség van egy egyértelmű kritériumrendszer, tudjuk, hogy nem jó, ha sokféle tünetet feltüntetünk – főleg olyanokat is, amelyek például az influenzára is jellemzőek, mert lehet, hogy így többeket feleslegesen kényszerítenek karanténba. Azonban szeretnénk, ha a kutatásainkkal segíthetünk, hogy minél hatékonyabban azonosítsák a koronavírus-fertőzötteket” – mondta el Paul Elliott, a kutatás vezetője.