Advent vasarosnamenyban 2017 Első vasárnap lajkolas
Mobilgát
Kedden, a Mátészalkai Katasztrófavédelmi Kirendeltségen a Polgári Védelemért Alapítvány szervezésében a BM OKF által beszerzett mobilgát rendszerek használatával kapcsolatos képzés indult. A képzésen az elméleti tudás megszerzése mellett a gyakorlati alkalmazásra is nagy hangsúlyt fektettek az előadók. Az állomány gyakorolta többek között a gát felállításának, összekapcsolásának, az irányváltásnak, feltöltésnek és lebontásnak a mozzanatait. A képzésen 65 fő vett részt. Ezzel párhuzamosan sor került a települési önkéntes mentőcsoportok rendszerbeállító és minősítő gyakorlatára is. Öt település (Kocsord, Máriapócs, Ófehértó, Baktalórántháza, Nyírlugos) összesen 25 fő önkéntesei szerezték meg a minősítést alapvető vízkár elhárítási tevékenységre. Kedden Csengerben volt hasonló képzés, az elkövetkezendő napokban pedig Nagykállóban, Kisarban, Vásárosnaményban, Kisvárdán, Eperjeskén, Gávavencsellőn, Tiszadobon és Kemecsén lesz felkészítés a mobilgát használatával kapcsolatosan – tudatta a katasztrófavédelem.

 

Minden vélemény számít!