Vásárosnamény – Újabb nagyszabású fejlesztés átadására került sor a Bereg szívében, ahol ezúttal az újonnan létesített Közösségi Házat vehették birtok a 2. szegregátumban élők. A fejlesztés Vásárosnamény Város Önkormányzata által sikeresen pályázott, TOP-4.3.1-15-SB1-2016-00008 azonosítószámon, „A 2. szegregátum fejlesztése Vásárosnaményban” című pályázat keretein belül valósult meg, melynek elsődleges célja a leromlott városi területek rehabilitációja és az ott élő lakosság felzárkózása. A rendezvényen Filep Sándor polgármester elmondta, hogy Vásárosnaményban az élhetőbb lakókörnyezet kialakítása érdekében valósult meg ezen infrastrukturális beruházás, melynek keretében egy modern közösségi házat vehetnek most birtokba a Vásárosnaményiak. Elmondta továbbá, hogy az épület teljes körű külső és belső felújítása során törekedtek az energiatakarékos fenntartásra. Az épületben új bútorok, elektromos eszközök, a gyermekek számára felzárkóztató tananyagok és játékok állnak rendelkezésre. A projekt céljának megfelelően javították a szabadidős tevékenységek feltételeit. A modern közösségi ház kialakításával, higiénés szolgáltatásokkal, életviteli tanácsadásokkal, gyermekprogramokkal várják az ott élőket. A közösségi kert adta lehetőségek kiaknázása, valamint a szociális programok általi szemléletformálás és a közösségépítés kitűzve fő célként. A Közösségi Házban e mellett mosókonyha, internetelérési lehetőség, valamint fürdőhelyiség is gazdagítja annak szolgáltatásait.
Ezeket olvasták még
-
Filep Sándor: „Három esztendő után visszakaptuk a sportcsarn...
2025.03.23. -
,,Ilyen játékvezetés mellett futballozni megye egyben, ez me...
2025.03.23. -
Gólzápor a Beregben, irány a bajnoki cím! Tizennyolcat gurít...
2025.03.23. -
A víz világnapjára emlékeztek és beregi diákokat díjaztak Vá...
2025.03.21. -
Ez vár ránk hétvégén: nagy változás következik be Magyarorsz...
2025.03.20. -
Újabb nívós, országos elismerésben részesült a Bereg szíve, ...
2025.03.20. -
Az árrésstop hatása: van olyan termék, amelynél 64 százaléko...
2025.03.20. -
Rendkívüli bejelentést tett az egyik nagy hazai bank, minden...
2025.03.20. -
Folyamatosan zajlik az úthibák javítása Vásárosnaményban: kö...
2025.03.19. -
Emelkedett egy szociális juttatás: pontos összegek és igényl...
2025.03.19. -
INCLUSIV.EDU projekt – Egy befogadó interkulturális oktatási...
2025.03.19. -
Folytatódik Vásárosnamény élhetőbbé és rendezettebbé tétele ...
2025.03.18.