Vásárosnamény – Nagyszabású tervei kerülnek kivitelezésre Vásárosnamény Város Önkormányzatának, melynek célja a parkolási gondok felszámolása és a biztonságosabb közlekedés növelése. Vásárosnamény Város Önkormányzatának közlekedésfejlesztési programjában nemcsak a parkolási lehetőségek bővítésére, hanem az utak és csomópontok korszerűsítésére is kiemelt figyelmet fordít. Ennek a fejlesztési elképzelésnek, valamint a lakossági igényeknek köszönhetően a Jókai úton most, 73 új parkolót épített az Önkormányzat – tájékoztatta szerkesztőségünket Filep Sándor polgármester.
– A város rohamléptékben fejlődik, de az elmúlt évek során közel sem volt forgalomban annyi autó, mint most, azonban a parkolóhelyek száma ezt nem tudta lekövetni. Vásárosnaményban így állandó probléma volt a megállás. Az önkormányzat ezért ebben az évben több parkoló kialakításába is belefogott, ahol a parkolási gondok megoldása mellett arra törekedtünk, hogy ne kelljen kivágni fákat sem. Hiszen az önkormányzat a parkolóépítési programja mellett, a zöldterület növelését is kiemelt céljának tartja. Azért javasoltam több parkoló megépítését, hogy megkönnyíthessük a városban élő és ide munkába járó autósok életét.
– mondta Filep Sándor, a város első embere.
Az új parkolóhelyeket a terület megvásárlását követően alakították ki, melyet a város pozitív gazdálkodásának köszönhetően, teljes egészében az önkormányzat finanszíroz.
Nem ez az egyetlen fejlesztés, amely ebben az évben Vásárosnaményban történt és történni fog. Városszerte korszerűsítjük majd az utakat és járdákat. valamint több utca is új aszfaltréteget kap. Ezek a beruházások így mind a gyalogosoknak, mind a kerékpárosoknak, a parkoló kiépítése pedig az autósoknak nyújt segítséget a mindennapokban, biztonságosabb közlekedést biztosítva ezzel.
– mondta Filep Sándor. Kiemelte továbbá, hogy
a parkolófejlesztések ezzel nem állnak le, hiszen a további parkolási gondol orvoslása érdekében a városlakók jelzéseit figyelembe véve, közösen folyamatosan keressük a bővítés lehetőségét. Így a mentőállomással szemben is parkolóhelyek kerülnek kiépítésre. Továbbá az Önkormányzat tervei között szerepel a Szabadság tér mögötti területen, egy megközelítőleg egy 80 férőhelyes parkoló kialakítása is.
– zárta gondolatait Filep Sándor
A most elkészült parkoló helyi vállalkozók bevonása mellett épült, mint a vásárosnaményi Micromine Kft. A kivitelezési munkálatokról a cég vezetőjét, Popovics Jánost kérdeztük.
A megközelítőleg 1600 négyzetméteren elfekvő parkoló a tereprendezéssel kezdődött, ahol a tükör kialakítása után homokkal és tört betonnal töltöttük fel a területet. Annak többszöri behengerlését követően, mart aszfalttal való lezárása és behengerlése történt meg. A parkoló Szilva Fürdő felőli oldalán e mellett, emelt útpadka kivitelezésére került sor, míg a parkolót határoló kerítéseknél rézsű került kialakítása, majd a kerítés elemek megerősítése is megtörtént. A munkálatok során megközelítőleg 440 köbméter darált betont, 400 köbméter homokot és 60 köbméter mart aszfaltot használtunk fel.
– mondta Popovics János, a kivitelezésért felelős Micromine Kft. tulajdonosa.