Zöld kommandó akciózott a gergelyiugornyai Tisza-parton és Vitkán

Vásárosnamény – A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság, valamint a helyi polgárőrség és közterület-felügylet munkatársai a városi gimnáziumban tanuló diákokkal kiegészülve ismét megtisztították az illegálisan lerakott szeméttől a külváros zöld területeit június 8-án.

Ezen alkalommal a résztvevők Vásárosnamény Vitka városrész bevezető útja mellett, valamint Gergelyiugornya Tisza-parti üdülőövezet folyó melletti részét tisztították meg.

Vásárosnaményban évek óta működik a „Zöld kommandó” természetvédelmi program. A program idén is egész évben folytatódik. A hatóságok a civil lakosság bevonásával közösen ellenőrzik a veszélyeztetett területeket és összegyűjtik a felelőtlenül hátrahagyott kommunális hulladékokat. A rendőrség a jogsértés elkövetésén tetten ért szemetelőkkel szemben eljárást indít. A program legfőbb célja a gyerekeknek való példamutatás, hogy felnőtt korukban hasonló jogsértéseket ne kövessenek el.

Óvjuk környezetünket és ne feledjék a kommunális hulladék nem kijelölt szemétlerakó helyeken történő hátrahagyása, illetve lerakása jogszerűtlen!

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság

Minden vélemény számít!