Közzétette - Kategória - Szabolcs-Szatmár-Bereg megye hírei

Újabb oltási akció – Januári hétvégék a nyíregyházi háziorvosoknál

Az Egészségügyi Alapellátási Igazgatóság tájékoztatója szerint Települési Oltási Akciónapok voltak és lesznek januárban. Péntek délután 14-től 18-ig, illetve szombaton 10–18 óráig, előzetes időpontfoglalás vagy regisztráció nélkül vehetik fel a COVID elleni védőoltást a kijelölt háziorvosoknál. A rendelőkben, illetve a nyíregyházi webportálon, de szinte minden helyi honlapon tájékozódhatnak az aktuális menetrendről.

A koronavírus elleni átoltottság és a járvány megfékezése a célja nyilván az újabb nyíregyházi oltási akciónak. Az első januári hétvége is sikeres volt, ezt remélik az újabb napoktól is. Az időpontfoglalás nélkül nem azt jelenti, hogy teljesen váratlanul is érdemes betoppanni a rendelőbe, hiszen valamelyest szervezni kell a betegek jelenlétét, pláne az oltások igénylését, azok mennyiségét.

„Minden hétvégére, péntek és szombati napra az összes háziorvos bevállalt egy-egy hosszabb hétvégét, ahol fel lehet venni az oltásokat. Általában Pfizer és Sinopharm oltással oltanak a háziorvosaink. Örülünk, mert az első hétvége már lezárult, közel 140 oltást adtak be hét háziorvosi praxisban, ami nagyon nagy szám” – jelezte Csikós Péter, az Egészségügyi Alapellátási Igazgatóság vezetője.

Első és harmadik oltás is jellemző volt az elmúlt hétvégén. Nem is tudni, hogy melyik a fontosabb. Mint köztudott, ebben az időszakban jellemzően az omikron variáns fertőz, mely viszonylag könnyen jön, és általában könnyen is megy. Nem a tüdőt, hanem inkább a torkot támadja. Az e hétvégi ügyeletesek között van a sóstói 32-es körzet háziorvosa is.

„A mi körzetünk kb. 2100 fős, az oltottak száma már most meghaladja az 1780-at, úgy gondolom, 80% körüli az átoltottság. A harmadik oltással rendelkezők száma ennél azért jóval kevesebb, ezer körüli. Mióta lehet oltani háziorvosi rendelőkben, mi azóta oltunk, és most is lesz oltási akció hétvége, ahová szintén várjuk az oltakozni vágyókat” – nyilatkozta dr. Vántus Judit háziorvos.

Az oltóanyagokról is tájékozódhatnak a rendelőkben. E hét végén a Berenát utca két körzete mellett a Toldi, a Stadion, a Lázár Károly, a Rákóczi és a Mosolygó utcán, illetve a Fazekas János téren vehetik fel előzetes regisztráció nélkül a COVID védőoltásokat.

„Az oltóanyagok rendelkezésünkre állnak, az ÁNTSZ-től igényeljük az anyagokat. Első pillanatban az AstraZeneca, illetve a kínai Sinopharm volt. Most már elérhető a Moderna, a Pfizer és a Janssen oltóanyag is. Mindegyiket tartjuk és elérhetőek, rendeljük, amennyiben igény van rá. Ennek az a feltétele, hogy tudnunk kell, hány fő az, aki jelentkezik, és úgy próbáljuk összeszervezni. A Sinopharm, ami egyedi, az összes többit osztanunk kell. A Pfizert 6, a Modernát 10, a Janssent 5 részre” – tájékoztatott az egyik sóstói háziorvos.

Nem lehet pazarló az oltóanyag-felhasználás. Ezért is kell felvenni a kapcsolatot a háziorvossal, aki az egy típusra jelentkezőket igyekszik közeli időpontra behívni. Minden rendelőben kialakult a biztonsági szabályzat. Azokat be kell tartani, és egyáltalán felelősséggel viselkedni a környezetünkben élőkkel szemben. A betegséggel szemben nem elfogadható sem a félelem, sem a könnyelműség. Tehát a legenyhébb tünetek megjelenésekor is fontos tisztázni azok eredetét.

/www.nyiregyhaza.hu/