Közzétette - Kategória - Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye krónikája

Tehetséges diákokat jutalmaztak Nyíregyházán


Többek között laptopot, mikroszkópszettet és fényképezőgépet kapott tíz tehetséges diák a városházán. A tanulók saját érdeklődési körük alapján kaptak különböző eszközöket, amelyek segítik majd őket a továbbiakban. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata 2021-ben nyerte el a Tehetségbarát Önkormányzat Díjat, az ezzel járó támogatásból vásárolták az eszközöket, ezt a Nyíregyházi Ifjúsági Kerekasztal javasolta.

Tehetséges diákokat jutalmazott dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere szerda délután a városháza dísztermében. Ezek a tanulók fiatal koruk ellenére, különböző területeken alkottak már kiemelkedőt, ezen túl pedig a közösségi élet aktív résztvevői, önkéntes tevékenységeik is példamutatók. A diákok olyan eszközökkel lettek gazdagabbak, amelyek tanulmányaikat és érdeklődési körüket segíti majd a jövőben, így laptopot, mikroszkópszettet, fényképezőgépet, sporteszközt és tabletet is vásárolt az önkormányzat.

Diákköltők és -írók

A tanulók közül többen is például a Kamasz Terasz tehetséges tagjai, ez a közösség azokat a diákköltőket és -írókat várja, akik szeretnék megosztani alkotásaikat és tanulni egymástól.

Én nagyon régóta írok, ezért is volt jó, hogy végre megoszthattam másokkal is az alkotásaimat, sok pozitív visszajelzést kaptam és útmutatást is, illetve a Szabolcs-Szatmár-Beregi Szemlében is megjelenhetett az írásom, ez hatalmas lehetőség volt” – mesélte Barkóczi Eszter, a Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium 12. osztályos tanulója.

Én hobbi szinten írok, főleg humoros novellákat, az elmúlt két és fél évben nagyon sokat fejlődtem. Nem ilyen pályára készülök, de hobbi szinten nagyon szeretem csinálni, örülök, hogy a Kamasz Teraszban sok hasonló tanulóval találkoztam” – mondta Benkő Dávid, aki szintén a Nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium diákja.

Tehetségbarát Önkormányzat

A tehetségeket és azokat a szakembereket is támogatja a nyíregyházi önkormányzat, akik felismerik ezeket a diákokat. Ennek köszönhető, hogy 2021-ben Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata Tehetségbarát Önkormányzat Díjat nyert, amelyhez 1.500.000 forint támogatás is járt. Ebből szerveztek például 2021. október 15-én ifjúságkonferenciát.

A pályázati forrásból maradt fenn összeg, mivel a pandémia miatt nem sikerült minden tervet megvalósítani, ezért döntöttünk úgy, hogy a tehetséges diákokat meglepjük valamilyen eszközzel, amely a saját területükhöz kapcsolódik, ezzel is ösztönözve őket arra, hogy ne pazarolják el a tehetségüket, hanem egész életükben éljenek vele és fejlesszék magukat” – nyilatkozta dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere.

Az eszközök beszerzéséről és a fiatalok támogatásáról Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése Köznevelési, Kulturális és Ifjúsági Bizottsága döntött, a támogatás felhasználását pedig a Nyíregyházi Ifjúsági Kerekasztal javasolta.

Tehetséges diákok

A tanulók különböző területeken tehetségesek, volt közöttük, aki már fiatal kora ellenére is a növényi sejtek belső dinamikáját kutatja a Debreceni Egyetem tanárainak segítségével vagy éppen egy angol nyelvű musical magyar fordításán dolgozik, illetve akad, aki legófigurák és -elemek felhasználásával készít animációs kisfilmeket.

nyiregyhaza.hu