Közzétette - Kategória - Külföldi hírek

Orosz-ukrán háború: fontos bejelentést tett Vlagyimir Putyin


Oroszország továbbra is nyitott az Ukrajnával folytatandó párbeszédre, annak ellenére is, hogy Kijev „következetlen, és nem hajlandó komoly munkára” – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a francia hivatali partnerével, Emmanuel Macronnal folytatott telefonbeszélgetése során.

Címlapkép: Alexei Nikolsky\TASS via Getty Images

A Kreml sajtószolgálatának tájékoztatása szerint Putyin beszámolt Macronnak az ukrajnai „különleges hadművelet” előrehaladásáról, beleértve Mariupol „felszabadítását” és a civilek evakuálását az Azovsztal üzemből. Ez utóbbi azzal a megállapodással összhangban történt, amely az orosz államfő és António Guterres ENSZ-főtitkár április 26-i találkozóján született.

Putyin kifogásolta, hogy az Európai Unió országai szemet hunynak az ukrán biztonsági erők háborús bűntettei, valamint a Donyec-medencei városok és települések tömeges, civilek halálát okozó ágyúzása felett.

Megjegyezte, hogy szerinte „a Nyugat segíthetne megállítani ezeket az atrocitásokat azáltal, hogy megfelelő befolyást gyakorol a kijevi hatóságokra, valamint azzal, hogy leállítja az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokat”.

Vlagyimir Putyin és Macron a globális élelmezésbiztonság problémájáról is tárgyalt, miután a francia fél ezzel kapcsolatban az aggályait hangoztatta. Ezzel összefüggésben az orosz államfő elsősorban a nyugati országok szankciós intézkedéseit tette felelőssé a nehézségek miatt, és megjegyezte a globális logisztikai és szállítási infrastruktúra zavartalan működésének fontosságát.

Putyin gratulált Macronnak újraválasztásához. A két vezető megállapodott abban, hogy a két ország különböző szinteken folytatja a kapcsolattartást.

Ez volt az első kapcsolatfelvétel a két államfő között azóta, hogy Macront második elnöki ciklusára megválasztották. A felek legutóbb március 29-én beszéltek telefonon. Macron szombaton Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott eszmecserét.

E mellett az orosz elnök, Vlagyimir Putyin kedden rendeletet írt alá megtorló gazdasági szankciókról – idézte a Reuters a Kremlt.

Az államfő azt mondta: a szankciók célja, hogy megfelelő választ adjon egyes külföldi államok és nemzetközi szervezetek Oroszországgal szemben tett barátságtalan lépéseire.

A dokumentum egyelőre nem részletezi, hogy a szankciók mely magánszemélyeket vagy szervezeteket érintik. A rendelet értelmében Oroszország megtiltja az általa szankcionált termékek és nyersanyagok exportját a büntetőintézkedésekkel sújtandó személyeknek és szervezeteknek.

A rendelet tiltja továbbá az orosz megtorló szankciók által sújtott külföldi magánszemélyekkel és cégekkel folytatott tranzakciókat, és

MEGENGEDI AZT IS, HOGY AZ OROSZ SZERZŐDŐ FELEK NE TELJESÍTSÉK VELÜK SZEMBEN FENNÁLLÓ KÖTELEZETTSÉGEIKET.

A rendelet értelmében az orosz kormánynak tíz napja van arra, hogy összeállítsa a szankcionálandó külföldi magánszemélyek és cégek listáját, valamint „további kritériumokat” határozzon meg számos olyan tranzakcióra vonatkozóan, amelyekre ezentúl korlátozások vonatkoznak.