Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Fontos figyelmeztetést kaptak a szülők: Hétfőig kérhetik gyerekük ingyenes HPV elleni oltását


Évente nagyjából háromezer olyan daganatos betegséget diagnosztizálnak Magyarországon, amelynek hátterében HPV-fertőzés áll, az erre kifejlesztett vakcina a nemi élet megkezdése előtt hatékony védelmet nyújt.

A szülőknek szeptember 11-ig kell leadniuk az iskolában írásbeli nyilatkozatukat arról, hogy kérik-e hetedik osztályos gyermekük számára az ingyenes human papillomavírus (HPV) elleni oltást.

Aki esetleg még nem kapta meg a nyilatkozatot, kérje az iskolavédőnőtől, osztályfőnöktől, a dokumentum aláírására és benyújtására a hétfői napon még van lehetőségük – hívta fel a figyelmet Molnár Zsuzsanna, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) járványügyi osztályvezető főorvosa.

Az Indexnek nyilatkozó szakember hozzátette: későbbi életkorban is be lehet adatni a vakcinát, de akkor már önköltséges, ráadásul 15 év felett nem elég a két dózis, három oltás után alakul ki a védettség. A gyógyszertárakban eltérő árképzések vannak, de aligha lehet 45-55 ezer forint alatt HPV elleni oltóanyagot venni.

A főorvos elmondta, hogy a HPV elleni védőoltás 9 éves kortól bármilyen életkorban, nemtől függetlenül beadható, 54 éves korig ajánlják, de a leghatékonyabb védelmet a szexuális élet megkezdése előtt nyújtja, ezért javasolják a nemzetközi ajánlások 11-12 éves korban, hazánkban a célcsoport oltási programjához ez jól illeszthető.

Az iskolai HPV kampányoltás a 2014/2015-ös tanévtől a Nemzeti Immunizációs Program része, 2020 szeptemberétől pedig már a 12. életévüket betöltött lányok mellett a fiúk számára is lehet kérni.

Forrás: Index

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük