Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Viharos széllel indul a hét: 4 megyére is másodfokú figyelmeztetést adtak ki


Az ország többi területén pedig elsőfokú figyelmeztetés van érvényben a széllökések miatt.

„Ne parkolj fa alá” – ez lehet a vasárnap jelmondata az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint. Az előrejelzés alapján csapadékmentes lesz a hétvége utolsó napja, és napütésre is számíthatunk az ország szinte egész területén. Aggodalomra a késő délutáni órákban viharosra fokozódó szél adhat okot.

Hétfőn napközben többnyire erősen felhős lesz az ég, inkább csak a Dunántúlon lehetnek nagyobb felszakadozások, majd késő délutántól északnyugat felől határozottabban csökkenni kezd a felhőzet. Sokfelé várható eső, zápor, néhol zivatar is kialakulhat.

A délnyugati szél nagy területen viharos, a Dunántúlon helyenként erősen viharos lesz, majd estétől a szél északnyugatira, nyugatira fordul, de továbbra is sokfelé viharos marad.

Széllökés miatt hétfőre Győr-Moson-Sopron, Somogy, Veszprém és Zala megyékre másodfokú figyelmeztetést adtak ki. Az ország többi megyéjében pedig elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 17 fok között várható, északkeleten lesz a hűvösebb.

A viharos szél pedig kedden is kitart. Éjszaka átmenetileg újra megnövekszik a felhőzet, délután felhőátvonulások várhatóak több-kevesebb napsütéssel. Többfelé számíthatunk esőre, záporra nagyobbrészt a nap első felében.

Az északnyugati szelet nagy területen viharos, a délnyugati országrész kivételével helyenként erősen viharos lökések kísérik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű.