Közzétette - Kategória - Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Vásárosnaményi sikerek a Bereg szívében megrendezett Ifjúsági Katasztrófavédelmi Versenyen


Ifjú beregi és szatmári katasztrófavédők versengtek a Bereg szívében, Vásárosnaményban

Vásárosnamény – Közel két évtizede hagyomány, hogy a tavasz beköszöntével  Járási Ifjúsági Katasztrófavédelmi Versenyt rendeznek a Bereg szívében. A regionális döntően tucatnyi csapat méreti meg tudását évről évre, általános- és középiskolai kategóriában. A Fehérgyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség illetékességi területéhez tartozó középiskolák közül négy, míg a járás általános iskolái közül kilenc csapat részvételével zajlott, a felmenő rendszerű katasztrófavédelmi verseny Vásárosnaményban.

A gyülekezőt követően elsőként  a verseny szervezője, Tóth Sándor tű. alezredes köszöntötte, majd ismertette a nap programját és annak menetét.

A versengést dr. Nóta József tű. alezredes, a Fehérgyarmati Katasztrófavédelmi Kirendeltség megbízott vezetője nyitotta meg. Köszöntőjében kiemelte a tudásalapú verseny fontosságát, emellett pedig sportszerű küzdelmet kívánt mindenkinek..

A diákokra ezúttal tizenhárom állomás várt, ahol elméleti és gyakorlati feladatok sokasága tette próbára rátermettségüket. valamint közlekedési elméleti és ügyességi feladatokban kellett az állomásonkénti legkisebb helyezési számot elérni a győzelemhez. A versenyen katasztrófavédelmi totó, ismeretterjesztő állomás, iparbiztonság, tűzoltási tesztlap, tűzjelzési ismeretek, árvízvédelmi feladatok, Egészségügyi totó és annak gyakorlata, puttonyfecskendő, rádiónavigáció, mocsárjárás, valamint kerékpáros ügyességi pálya és KRESZ teszt színesítette a megméretést. Az állomásokon a Vásárosnaményi Rendőrkapitányság, a FETIVIZIG IV. számú vásárosnaményi szakaszmérnöksége, a Magyar Vöröskereszt helyi szervezete, és nem utolsó sorban a Vásárosnamény ÖTP és ÖTE tűzoltói működtek közre.

A versengés végén, a Vásárosnaményi Önkormányzati Tűzoltóság udvarán gyülekeztek a verseny résztvevői és a megjelent díszvendégek, ahol az ünnepélyes eredményhirdetésre került sor.  Elsőként a rendőrség különdíja került átadásra, melyet a tiszaszalkai Hétvezér Baptista Általános Iskola, Óvoda és AMI III. számú csapata, Horváth Ernő, a Deák Ferenc Gimnázium diákja, és a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium csapata míg a FETIVITZIG különdíját a Bethlen Gábor Általános Iskola II. számú csapata érdemelte ki.

Eredmények:

Általános iskolai kategória:

9. 55 helyezési számmal gemzsei Wesley Általános Iskola

8. 53 helyezési számmal Hétvezér Baptista Általános Iskola, Óvoda és AMI II. számú csapata, az Amazonok

7. 45 helyezési számmal Hétvezér Baptista Általános Iskola, Óvoda és AMI Beregi Keresztszemes csapata

6. 43 helyezési számmal Hétvezér Baptista Általános Iskola, Óvoda és AMI Légió csapata

5. 38 helyezési számmal Bethlen Gábor Általános Iskola I. számú csapata

4. 37 helyezési számmal Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és AMI II. számú csapata

3. 37 helyezési számmal Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és AMI Vitka csapata

2. 36 helyezési számmal  Vásárosnaményi Eötvös József Általános Iskola és AMI I. számú csapata

1. 20 helyezési számmal Bethlen Gábor Általános Iskola II. számú csapata

Középiskolai kategória:

4. 35 helyezési számmal a fehérgyarmati Móricz Zsigmond Szakképző Iskola és Kollégium

3. 22  helyezési számmal a csengeri Kisvárdai SZC Ady Endre Középiskolája és Kollégiuma

2. 19 helyezési számmal a Vásárosnaményi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium

1. 17 helyezési számmal a Fehérgyarmati Deák Ferenc Gimnázium és Kollégium

A győztes csapatok megszerezték a jogot a megyei döntőn való részvételre, amely 2019. április 16-án kerül megtartásra Nyíregyházán, az Erdei tornapályán és az esélyt arra, hogy tovább juthassanak az országos döntőbe, amely 2019. április 27-én lesz Budapesten. A kategóriák díjait Filep Sándor polgármester, dr. Nóta József tű. alezredes és Tóth Attila rendőrkapitány adta át a csapatok részére. Tóth Sándor tű. alezredes, majd dr. Nóta József tű. alezredes zárszavát követően, közös ebéddel zárult az egész délelőttöt felölelő regionális verseny.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük