Közzétette - Kategória - 40 éves Vásárosnamény, Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

40 éve város város Vásárosnamény – Gyöngyösi Ivett nyomdokai mentén, határokon átívelve a Bereg szívében


X. Nemzetkozi Zongoraverseny Vasarosnameny

Vásárosnamény – Nagy érdeklődés mellett rendezték meg, a ,,40 éves Vásárosnamény” programsorozat következő állomásaként a határokon is átívelő, fiatalok számára meghirdetett tizedik zongoraversenyt a Bereg szívében. A vásárosnaményi és beregi tehetségek mellett Kárpátalja több településéről, Szlovákiából, Csehországból is érkeztek már versenyzők a korábbi évek megmérettetéseire. Sokan évről-évre visszatérnek, így nyomon követhető, hogyan válnak kezdő zongoristából a zeneművészi pályára lépő művészjelöltté.

Antalovszky Erzsébet vásárosnaményi zongoratanár, volt zeneiskola-igazgató kezdeményezésére létrejött verseny leghíresebb felfedezettje a Vásárosnamény-vitkai születésű Gyöngyösi Ivett, aki mára komoly hazai és nemzetközi hírnévre tett szert.A zeneiskolásoknak szóló zenei megmérettetésnek ismét a Balázs József Városi Könyvtár és Művelődési Központ színházterme adott otthon. A határon innen és túlról a versenyre, idén  ötvenhét diák jelentkezett, ebből több mint félszázan Magyarországról. Az idén jubileumát ünneplő rendezvény szakmai zsűrije  ismét nívós nevekből tevődött össze, hiszen a versenyt megálmodó Antalovszky Erzsébet mellett, Homoki Erika a Szatmár Alapfokú Művészeti Iskola zongora virtuóza, és Hromova Natália az Ungvári Gyermek Művészeti Iskola igazgatónője alkotta.

A tehetséges ifjak versengést megelőzően a négy évtizedes jubileumát ünneplő város vezetője, Filep Sándor köszöntötte a megjelent diákokat, tanárokat és szülőket. A polgármester megköszönte a szervezők, közel tíz éves, áldozatos munkáját, sok sikert kívánt a versenyzőknek és a negyven éves város, tartalmas programsorozatáról is szót ejtett.

Az ötvenhét zeneiskolás egész napos küzdelme, a tét ellenére is jó hangulatban telt. A diákok a Művelődési Központ színpadán két zenemű előadásával alakították ki a verseny végső sorrendjét. Az ünnepélyes eredményhirdetést megelőzően a verseny megálmodója, Antalovszky Erzsébet köszönte meg a diákok színvonalas előadásait. Köszönetet mondott továbbá a felkészítő tanároknak, Filep Sándor polgármesternek, Vásárosnamény Város Önkormányzatnak , akik nélkül e verseny nem jöhetett volna létre.. Végül az idén jubileumát ünneplő zongoraverseny előzményeiről, annak megalakulására is sikereire is kiért.

A X. Nemzetközi Zongoraverseny zárásaként a jutalmak, és díjazottak ünnepélyes átadó ünnepségével zárult. A díjakat Antalovszky Erzsébet és Hromova Natália adta át a legsikeresebben szereplő diákoknak.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük