Módosították a védettségi igazolvány kiadásának szabályait. A péntek éjjel megjelent kormányrendeletben leírt legfontosabb változás, hogy már egy oltás is elég lesz ahhoz, hogy megkapjuk a dokumentumot – írja a Portfolio.

MTI/Mónus Márton
A korábbi rendeletben az szerepelt, hogy „az Európai Unióban, illetve a Magyarországon engedélyezett és a lakosság oltására felhasznált, a gyártó által meghatározott dózisú COVID-19 oltóanyaggal történt védőoltás tényének az igazolásával történik”.
A módosítással ebből kiveszik azt részt, hogy az igazolványt csak a gyártó által meghatározott dózisú oltás esetén lehet kiadni. Ennek jelentősége elsőre nem egyértelmű, erről a módosító rendelet későbbi passzusa árulkodik, mely szerint „az új rendelet hatálybalépése előtt az alapimmunizáláshoz két oltás volt szükséges”, azonban ez már nem feltétel, vagyis a lap értelmezése szerint:
A módosító rendelet arról is rendelkezik, hogy akik a hatályba lépése előtt kapták meg az első oltásukat, ugyanúgy megkaphatják a védettségi igazolványt, mint azok, akik a módosítás után kapják meg azt, és ezt hivatalból kiküldik nekik az oltás után egy-két héten belül.
A kormány arról még nem határozott, hogy mire lesz jogosult az, aki rendelkezik a védettségi kártyával. Gulyás Gergely azonban korábban már közölte, hogy a kormány álláspontja szerint a karanténszabályokat minden további nélkül fel lehet majd oldani az ő esetükben.