Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Újabb átalakítás jön az egészségügyben: erre készülhetnek a betegek


Az országos Járóbeteg Irányítási Rendszer (JIR) lehet a megoldás a végtelennek tűnő időpontkérések és sorban állások problémájára a járóbeteg-szakrendelőkben. A rendszer már működik, lehet időpontot egyeztetni, módosítani és lemondani, de a betegek 30 százaléka még így sem jelenik meg a saját időpontjában.

Az országos Járóbeteg Irányítási Rendszer (JIR) célja, hogy az orvos a munkaidejéből több időt tölthessen a betegek gyógyításával, és kevesebbet kelljen az adminisztrációval foglalkoznia – mondta a Belügyminisztérium (BM) parlamenti államtitkára hétfőn Pesterzsébeten – írta meg az MTI.

Rétvári Bence a XX. kerületben, az Ady Endre utcai szakrendelőben tartott sajtótájékoztatóján elmondta: „novemberben indult el az ország 90 járóbeteg-szakrendelő intézményében a Járóbeteg Irányítási Rendszer, amelynek segítségével a betegek különböző szakrendelésekre kaphatnak időpontot. Pesterzsébeten jelenleg öt, de március 1-jétől valamennyi rendelésen működik majd a JIR, és a foglalt időpont megjelenik az EgészségAblak mobilalkalmazásban is”.

Tervezik a rendszer további bővítését, így az év második felétől mobilalkalmazáson keresztül is lehetséges lesz az időpontfoglalás, -módosítás és -lemondás

– tette hozzá.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az országos betegirányítási rendszer a jobb szervezettséget és a hatékonyságot segíti,

AZ IDŐPONT-EGYEZTETÉSSEL NEM AZ ORVOSNAK VAGY A SZAKASSZISZTENSNEK KELL FOGLALKOZNIA, ÍGY A BETEGEK GYÓGYÍTÁSÁRA KONCENTRÁLHATNAK.

Rétvári Bence elmondta, hogy „már több mint 2,7 millióan töltötték le az EgészségAblak alkalmazást, és havonta átlagosan 2,3 millió leletet töltenek le a betegek”.

A Járóbeteg Irányítási Rendszer működésének eddigi tapasztalatairól azt mondta, hogy január 1-je óta 3,5 millió időpontot „kínáltak ki” az intézmények, leginkább a nőgyógyászati, kardiológiai és szemészeti szakrendelésekre, és most is elérhető 2,9 millió szabad időpont a rendszerben.

Hozzátette: „sajnos a betegek 30 százaléka nem jelenik meg a lefoglalt időpontján, de a lefoglalt időpontok láthatók az EgészségAblak applikációban, így a betegek egy gombnyomással le tudják mondani az időpontjukat, amit más le tud foglalni”.

A cél az, hogy mindenki gyorsabban, hamarabb jusson el az orvoshoz, javuljon a rendelők kihasználtsága, és csökkenjen a várakozási idő

– fogalmazott az államtitkár. Megjegyezte továbbá, hogy a digitális fejlesztések az élet számos területén megjelentek, ezért tartotta a kormányzat fontosnak, hogy az egészségügyben is bevezessék, és hamarosan mindenkinek „a zsebében lesz” az összes egészségügyi dokumentuma.

Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: „a szövetség partner a fejlesztéssorozatban”.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük