Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Új 50 forintost bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank


Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) alapításának 75. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új 50 forintos forgalmi érme-emlékváltozatot, valamint 15 ezer forintos névértékű ezüst és 3 ezer forintos névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki május 10-én, a mentők napján.

Az MNB 1968 óta rendszeresen bocsát ki emlékérméket az ország jelentős történelmi, tudományos, kulturális eseményei, évfordulói és nemzetközi események alkalmából – emlékeztetett Pataki Tibor, az MNB készpénzlogisztikáért felelős igazgatója az érmék sajtótájékoztatóval egybekötött hivatalos kibocsátási ünnepségén kedden, Budapesten.

Mint mondta, az érmekibocsátás az ismeretterjesztés mellett a tiszteletadás, a megbecsülés kifejezésének eszközeként is szolgál.

Az Országos Mentőszolgálat hazánk legnagyobb mentő- és egészségügyi intézménye, amely egy országos központtal és 19 vármegyei irányítóközponttal egységesen, jól szervezetten látja el feladatait immár 1948. május 10. óta – hangsúlyozta Pataki Tibor, hozzátéve: a mentők napjához közeledve, az alapítás 75. évfordulója alkalmából, egy fontos értékre, az Országos Mentőszolgálat munkatársainak áldozatkész munkájára szeretnék ráirányítani a figyelmet az MNB által kibocsátott törvényes fizetőeszközök, különleges érmék közvetítésével.

Csató Gábor, az OMSZ főigazgatója kiemelte: a mentőszolgálat grafikai elemeivel ellátott pénzforgalmi érmék nem csupán megjelenítik a jeles évfordulót, hanem a társadalom széles rétegeihez eljutva kifejezik azt a megbecsülést, amit bajtársai iránt éreznek az emberek.

Hangsúlyozta: nagy megtiszteltetés, hogy ezekből az érmékből elsőként a szerdai ünnepségükön elismerésben részesülő 150 bajtársuk vehet át egy-egy példányt, amelyet a következő hetekben mind a 8500 bajtársukhoz eljuttatnak.

Ugyancsak a társadalmi megbecsülés és tisztelet jelképe az, hogy az MNB által készített nagy értékű emlékérme is méltó emléket fog állítani a 75 éves Országos Mentőszolgálatnak – fogalmazott, kiemelve: az idén 75 éves, egységes, állami Országos Mentőszolgálat olyan nemzeti érték, amelyre mindannyian büszkék lehetünk.

A kibocsátási ünnepségen az Országos Mentőszolgálat egyedi jellegzetességeit az emlékérme-tervezés szemszögéből Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője mutatta be. Debrődi Gábor, a Kresz Géza Mentőmúzeum igazgatója az életmentés hazai történetét ismertette, felidézve: hazánkban 1887-ben Európában az elsők között indult meg a szervezett életmentés, ekkor alakult meg Budapesten az Önkéntes Mentőegyesület, Kresz Géza fővárosi kerületorvos kezdeményezésére. Országos kiterjedésű mentőállomás-hálózat 1926-ban jött létre, az OMSZ alapításával 1948. május 10-től vált a mentési szolgálat egységessé és állami irányításúvá.

Mint elhangzott, az új forgalmi érme-emlékváltozat 1 millió példányban készül, míg az ezüst és színesfém emlékérmék öt-ötezer példányban vehetőek. Az 50 forintos érme megújult tematikai oldalát Kovács Zoltán, az emlékérméket Molnár Mercédesz szobrászművész tervezte.

Az új 50 forintos érme névértékes oldala megegyezik a jelenleg forgalomban lévő 50 forintosokéval, a tematikus oldalon azonban az életmentés nemzetközi szimbóluma, a Konstantin-kereszt látható, kiegészítve Aszklépiosz gyógyítást jelképező – botra tekeredő kígyót ábrázoló – pálcájával. Az élet csillaga, a Konstantin-kereszt ágai az életmentés folyamatának elemeit jelképezik.

A központi motívum alatt a „75 éves az Országos Mentőszolgálat” felirat és a „2023″ verési évszám olvasható. Az érme előlapjának szélén található gyöngysorszegélyen belül, körvonallal határolt felső köriratban a „Magyarország” felirat látható.

Az új érmével a lakosság a készpénzfizetési forgalomban, a mindennapi vásárlások során találkozhat. 12 ezer darab első napi veretként sorszámozott díszcsomagolásban vásárolható meg, továbbá gyűjtői termékként 50 darab érmét tartalmazó rolnikban is elérhető lesz.

A 15 ezer forint névértékű ezüst és 3 ezer forint névértékű színesfém emlékérmék érmeképe azonos, csak értékjelzésük tér el.

Az emlékérmék előoldalán aszimmetrikus kompozícióban a Konstantin-kereszt részlete jelenik meg. Az alsó negyedköriratban az Országos Mentőszolgálat jelmondata, a „Hivatás az életért” felirat olvasható.

Az emlékérme hátlapi motívumai azt az OMSZ egyedi jellemzőjét hangsúlyozzák ki, hogy működési területe az egész országra kiterjed. A hátoldal középpontjában Magyarország térképe látható kristályszerű ábrázolásmóddal megjelenítve, rajta a mentőállomások országos hálózatát, amelynek csúcspontjai az egyes mentőállomásokat jelölik. A térkép jobb alsó részét az OMSZ logója fedi. Félköriratban, fent az „Országos Mentőszolgálat”, lent az „Alapítva 1948″ felirat látható.

Mindkét emlékérme átmérője 38,61 milliméter, szélük recézett. A 15 ezer forintos névértékű emlékérme 925 ezrelék finomságú ezüstből készült, súlya 31,46 gramm. A 3 ezer forint névértékű színesfém változat réz (75 százalék) és nikkel (25 százalék) ötvözetéből készült, súlya 30,80 gramm. Az ezüst emlékérméből tükörfényes (proof) kivitelben, míg a színesfém változatból selyemfényes (BU) kivitelben 5-5 ezer darab készíthető.

Az ezüst emlékérme – a készlet függvényében – a kibocsátást követő három hónapig, a színesfém változat egy évig névértéken vásárolható meg május 10-től az érméket gyártó és forgalmazó Magyar Pénzverő Zrt. érmeboltjában és webáruházában.

Forrás: MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük