Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Több millió magyar kapott remek hírt: 2024 újabb emeléseket hoz


Hamarosan 2024-et írunk, ami egyúttal azt is jelenti, hogy többek fizetése megemelkedik. Egyes területeken látványosnak lesznek az emelések, és a kormány az idős emberekről sem feledkezett meg, mert további emeléseket kapnak az új esztendőben. Ezek az emelések nagyon rövid időn belül be is futnak.

MTI/Bruzák Noémi

6%-os nyugdíjemeléssel kezdődik a 2024-es év, amit már csak pár nap választ el. A januári emeléssel így már átlagosan 13 ezer forinttal lesz magasabb a nyugdíj, ha azt összehasonlítjuk a 2023-as decemberi összeggel. A kormány tartotta a szavát, és a nyugdíjasok novemberben kiegészítő nyugdíjemelést is kaptak, januárra visszamenőleg.

A novemberi korreakcióval idén összesen 18,5 százalékos nyugdíjemelést kaptak, a nehéz gazdasági helyzet ellenére is. Ugyanez igaz a nyugdíjszerű ellátásban részesülőkre is, akik szintén nagy hasznát vehetik a plusz összegnek. Az emelés összesen több mint 2,5 millió embert érint Magyarországon, ami jelentős.

A nyugdíjakat első alkalommal 2024-ben január 12-én utálják a bankszámlákra, illetve a postás a szokásos munkanapokon viszi a nyugdíjakat, mint tette azt korábban. 2010 óta a nyugdíjak összege több mint duplájára emelkedett, és a kormány nem állna meg ennyinél, mert újabb emeléseket tervez.

Ha év közben azt állapítja meg a kormány, hogy a várható éves infláció 6 százaléknál magasabb lesz, akkor jövő novemberben is kiegészítik visszamenőleg a nyugdíjakat. Februárban pedig a postás ismét pénzt visz a nyugdíjasoknak, mert érkeznek az emelt összegű 13. havi nyugdíjak, miközben a kormány továbbra is megvédi a rezsicsökkentést.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük