Ma már a tanárok jelentős része sem támogatná a tankötelezettségi korhatár csökkentését. Főleg a kistelepüléseken jellemző, hogy a tanárok szemtanúi lesznek egykori, az iskolából „kikopott” diákjaik nehéz sorsának, miközben, az iskolákban sem lett sokkal könnyebb az élet és a tanítás attól, hogy ezek a gyerekek nincsenek ott.
A nemrég megjelent Munkaerőpiaci Tükörben számoltak be „A kötelező iskolalátogatási korhatár csökkentésének munkapiaci és gyermekvállalási hatásai” című tanulmányról a Népszavában.
Kiderült: nyomuk sincs a munkaerőpiacon azoknak a fiataloknak, akik a tankötelezettségi korhatár leszállításának következtében estek ki az oktatásból. A kormány 2012-ben csökkentette 18-ról 16 évre a korhatárt, többek között a munkaerőpiac igényeivel indokolva a döntést. A tanulmány szerint az így lemorzsolódott diákok 58 százaléka egyáltalán nem tudott elhelyezkedni. Azok, akiknek sikerült, átlagosan 3,5 hónapig tudtak állásban maradni. A munkaerőpiacon elhelyezkedők több mint fele olyan állásban dolgozott, ahol semmilyen szakképesítésre nem volt szükség – nekik nem is lehetett, lévén középiskolai végzettséget sem szereztek –, például takarító, kukás vagy rakodómunkás volt.
„Az iskolarendszerből 16 évesen kikerülő, szegregátumban, izolált körülmények között élő fiatal hátránya behozhatatlan. Nem azért, mert motiválatlan, vagy nehezen kezelhető, hanem azért, mert egyszerűen nem adunk teret arra, hogy a problémamegoldó képessége, a szövegértése, a szociális kompetenciái fejlődjenek. Az iskolai közegben még egy rosszul teljesítő tanulónak is csiszolódnak, fejlődnek a kompetenciái, és amíg ott van, van esélye arra, hogy eljusson egy olyan szintre, hogy képes legyen az önálló munkavégzésre” – mondta Németh Szilvia oktatáskutató.
Az intézkedés kudarca hamar nyilvánvalóvá vált, bár ezt hivatalosan nem ismerte el a kormány. Ugyanakkor Pokorni Zoltán egykori oktatási miniszter még 2018-ban egy szakmai beszélgetésen azt mondta: „A tankötelezettség korhatárának 16 évre csökkentése valóban helytelen lépés volt. Joggal és okkal lehet szidni azt a kormányt, amelyik ezt megtette. (…) Most látjuk, micsoda ára van: évente tízezer gyerek megy a lecsóba. Évente tízezerrel növeljük a majdani munkanélküliek és közmunkások táborát”.
A helyzet azóta sem lett jobb, az intézkedést azóta sem vonták vissza, és párhuzamosan nem indultak olyan célzott programok, amelyek segítenének benntartani a veszélyeztetett gyerekeket az iskolákban, vagy segítenék a visszatérést a tanulás világába. Bár a hungarikumnak számító tanoda programok – amelyekben civil szervezetek délutáni iskolától független foglalkozást kínálnak roma, hátrányos helyzetű fiataloknak – képesek javítani a gyerekek helyzetén, ezek állandó finanszírozási bizonytalanságokkal küzdenek, amióta nem uniós, hanem állami pénzből működnek.
Az nem működőképes gyakorlat, hogy levisszük a korhatárt, de ezzel párhuzamosan nem rendelünk sűrű védőhálót az iskolarendszerből kilépő fiatalok köré – fogalmazott Németh Szilvia. Úgy gondolja, ilyen szempontból az állam számára az is egyszerűbb megoldásnak számított, hogy 18 éves korig kötelezték az iskolában maradásra a lemorzsolódással veszélyeztetett fiatalokat, extra segítség nélkül. „A tankötelezettség 16 éves korra szállításakor sok pedagógustól lehetett hallani, hogy az iskola majd fellélegzik, mert a sok túlkoros fiatal nem fogja hátráltatni a többieket a tanulásban. A tapasztalataim szerint mindig akkor alakul ki egy ilyen tarthatatlan állapot az osztályteremben, amikor ezeket a problémákat nem kezelik időben pedagógiai módszerekkel. Valóban nagy nehézség, ha egy 14 éves van a 10 éves gyerekek között. De a megoldás nem az, hogy minél előbb kitesszük őt, hanem megpróbálunk más megoldást, egyéni- vagy kiscsoportos fejlesztést biztosítani számára bizonyos tantárgyak esetében. Sőt, ha van egy tudatos, differenciált pedagógiai alapokon nyugvó, fejlesztés-orientált intézményi gyakorlat, ezek a helyzetek ki sem alakulnak” – mondja. Az említett kutatás egyébként azt is megállapítja, hogy az intézkedéssel párhuzamosan a 16-18 évesek körében több lett a tinédzserkori terhesség: 28 százalékkal emelkedett a születések és 16 százalékkal az abortuszok száma.
Nem meglepő módon, mindez fokozottan igaz a hátrányosabb helyzetű tanulók esetében. Németh Szilvia is megerősíti, hogy az utóbbi években egyre több tizenéves lánnyal találkoznak a Biztos Kezdet Gyerekházakban, amelyek a hátrányos helyzetű közegekben nyújtanak segítséget az anyává válás, a kisgyerekkori nevelés kihívásaiban. Ahogy Németh Szilvia mondta, szívbe markoló hallani, amikor egy nyolcadikos általános iskolás gyerek fókuszcsoportos interjúban elmondja, hogy közmunkás szeretne lenni. Az izolált, szegregátumokban élő gyerekek egy része számára ez az egyetlen jövőkép. Az iskolának nagyon fontos pedagógiai feladata lenne, hogy felismerjék és segítsék ezeket a lemorzsolódással veszélyeztetett gyerekeket. Ez ugyanolyan fontos, mint a tudásátadás. Sok pedagógus van, aki így ment meg gyerekeket, de ennek a valódi intézményi keretei többnyire hiányoznak.
