„Mostantól hőkamerák figyelik minden lépésünket” – mondta Nagy Tibor tarpai gátőr, miután elindultunk Tarpáról a Tisza töltésén. Tíz perccel később már a magyar–ukrán határon, az ott elhelyezett árvízi emlékműnél álltam. Szürreális helye ez hazánknak, hiszen ha átlépném a zöld határt, azonnal megállítanának az ukrán határőrök, és minden bizonnyal Badalóba, az első kárpátaljai település rendőrségére vinnének a tiltott belépés miatt. Riport a beregi végekről, ahol az is nagy kérdés, hogy voltaképpen melyik az Alföld legmagasabb pontja?
„Olyan helyre viszem el, ahol nem nagyon járnak turisták” – ezzel fogadott Fehérgyarmaton Tilki Attila, a térség országgyűlési képviselője.Az engedélyeket már megszereztem, Tarpán felvesszük a gátőrt, Nagy Tibit, a többit meglátja.”Ennek az invitálásának nehéz lett volna ellenállni, úgyhogy hamarosan robogtunk is Tarpa felé. A falu határában a töltésen felnyitott sorompó jelezte, hogy valóban szabad az út számunkra.
Az agilis és a környék természeti viszonyairól mindent tudó Nagy Tibor a kocsi hátsó ülésére ült le, innentől fogva hármasban haladtunk a töltés tetején.
Három év alatt kétszer jött a mindent elsöprő ár
Tilki Attila egy távoli dombra mutatott. „Ott vannak a hőkamerák, amelyek ellátnak ide” – mondta. Miközben tőlem balra Kárpátalja és annak első települése, Badaló tűnt fel, jobbra a Tisza kanyargott. Túlpartján Szatmárcseke házainak tetejét láttam. Majd megérkeztünk oda, ahol a magyar–ukrán határ derékszögben kanyarodik, és ahol a két ország egy-egy emlékművet állított az 1998-as hatalmas tiszai árvíz emlékére. 1998-ban a magyar–ukrán országhatár közelében töltésszakadások következtek be.
A mellékfolyók árhullámai végigsöpörtek a völgyekben, és hatalmas pusztítást okoztak. Az itt élő emberekre három év alatt kétszer szakadt rá a Tisza.
2001. március 6-át a helyiek soha nem felejtik el.
Délután fél kettőt mutattak az órák, amikor a gátszakadás bekövetkezett. „Amikor a folyó lelökte a gát koronáját, érezni lehetett a Tisza félelmetes erejét. A víz hatalmas morajjal ömleni kezdett kifelé. Pillanatok alatt nagyobbnál nagyobb területet vágott ki magának. Talpunk alatt mozgott már a gát, nem szakadt, csak mintha hullámzott volna, és nem tudtuk, mikor omlik össze alattunk. Az ott lévők arcára kiült a sápadtság, homlokukat a hideg veríték verte ki.
Félelmetes volt…”– olvastam a tarpaiak visszaemlékezéseit. Tarpáról 1000-1200 ember a Nagy-hegyre menekült. A hétvégi házak biztos menedéket nyújtottak, a víz meg csak emelkedett. Sok tarpai még az állatait is felhajtotta.
A gátőrnek mindig mennie kell
Az azóta megerősített gátat látva ma már nehéz elképzelni ehhez hasonló jeleneteket. Ám ahogy az ördögök, úgy a gátőrök sem alszanak. Miközben a két ország határa mentén sétáltunk, Nagy Tibor szívet melengető lelkesedéssel beszélt a munkájáról. Amelynek legfontosabb része az állandó gyaloglás és az éles szemű megfigyelés. Itt – kis túlzással – a levél rezdülésének is jelentősége van.
Előttem a Tisza, a fák mögött a túloldalon Szatmárcseke
Forrás: Origo
Egy gátőrnek a napi munkája során elképesztően sok dologra kell figyelnie. Ki gondolná például, hogy a vaddisznók állandó túrásaikkal nemcsak a kertekben, hanem a gáton is komoly károkat okozhatnak? A megfigyelőmunka az év 365 napján zajlik, akkor is, amikor hetekig nincs csapadék, így árvíztől sem kell tartani.A munka nyáron szép és romantikus, de télvíz idején igencsak embert próbáló.Itt nincs olyan, hogy rossz az idő. Mindig menni kell.
A töltésre kerékpárutat terveznek
Ahogy körbenéztem, mind a magyar, mind az ukrán oldalon egy-egy őrtornyot fedeztem fel. A hozzám közelebbi magyar torony üresnek tűnt, a távolabbi nagyobb őrhelyen mintha lettek volna megfigyelők.
Itt a fényképezéssel is óvatosan kell bánni, nem véletlenül figyelmeztettek erre kísérőim.
Odalent egy asszony a kerékpárját tolta, hátán kapa, hazafelé tartott Badalóra. Óvatosan lemásztam a töltésen. Az ukrán és a magyar határkő közé álltam, itt, a senki földsávján készítették el rólam ezt a fényképet.
A senki földjén, két ország között állva
Forrás: Lantos Gábor
Visszafelé megtudtam, hogy ezt a gátat mindenképpen szeretnék bekapcsolni az egyre inkább fejlődő beregi turizmusba. Tetejére kerékpárutat terveznek.Ha megvalósul, ez lesz hazánk egyik legszebb tájegységén átvezető bicikliútja.Nagy Tibort a gát végében engedtük útjára, mi pedig továbbrobogtunk Barabás felé.
De hol van az Alföld legmagasabb pontja?
A beregi községben csatlakozott hozzánk Habarics Béla, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság Nyírség-Szatmár-Bereg Természetvédelmi Tájegységének a vezetője. A szimpatikus fiatal biológus rögtön egy meglepő mondattal nyitotta az előttünk álló kirándulást: „most elviszem önt az Alföld legmagasabb pontjára, a Kaszonyi-hegy Természetvédelmi Területre. Annak a magyarországi területen lévő csúcsa a 219,6 méter magas Bárci-tető.”
Szöget ütött a fejembe mindez.Az általános iskolában azt tanultuk, hogy az Alföld legmagasabb pontja a 183 méter magas Hoportyó, amely a Nyírségben található.Mikor mindezt felvetettem a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság szakemberének, Habarics Béla mosolyogva válaszolt. „Valóban, a legtöbben úgy tudják, hogy a Hoportyó – amely nem hegy, csak egy homokbucka – az Alföld legmagasabb pontja. Csakhogy a Beregi-sík nevű kistáj akkor hova tartozik?”
A Kaszonyi-hegy elhagyott bányájának tava
Forrás: Lantos Gábor
„Az Északi-középhegységhez nem, ebben talán megegyezhetünk. Akkor csak az Alföld marad, ugye?” – kérdezett vissza a szakember. „Ezt a vitát talán a nálunk sokkal okosabb földrajztudósok tudnák csak eldönteni.Mindenesetre, amikor kirándulókat viszek fel, mindig azt mondom, hogy az Alföld legmagasabb pontjára megyünk.”(Hazatérésem után nem hagyott nyugodni a dolog, megnéztem pár oldalt. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság oldalán is az állt, hogy a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet tájbeosztása az Alföld / Felső-Tisza-vidék / Bereg-Szatmári-sík.)
Erre fészkel egy hatalmas uhu
Szóval, akkor mégis az Alföld legmagasabb pontja felé döcögtünk a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság autójával.
A Kaszonyi-hegy amúgy vulkanikus maradvány.
Az út keskeny és kanyargós volt, fertályóra is eltelt, amikor egy elhagyott bánya, a riolit kőfejtő mellett fékeztünk. A magasan leszakadó sziklafal alatt csillogó és kristálytiszta vizű bányató keletkezett. A látvány gyönyörű, a hozzá kapcsolódó történetek pedig érdekesek.
Egy elhagyott bánya a Kaszonyi-hegyen
Forrás: Lantos Gábor
Az út a hegy alján vezet, távolról megnézhetjük a már elhagyott Nagyköves-bányát. Az autót a közelben hagyva gyalog indultunk tovább. Hamarosan beléptünk a bányába, amely impozáns látványt nyújtott.Arról nem is beszélve, hogy a közelben egy óriásira nőtt uhu fészkel.Habarics Béla azon szerencsés emberek közé tartozik, akik találkoztak már vele. Mivel fokozottan védett uhuról van szó, a nemzeti park munkatársai a fészek pontos helyét nem osztják meg a kirándulókkal. Habarics olyan szeretettel beszélt a madárról, hogy az ember tényleg sajnálta, hogy nem láthatja. Persze, ha letáboroznánk itt, előbb-utóbb csak feltűnne, de erre most nem volt lehetőség.
Nem jött a dajkapók, de a vipera sem
Negyedórás sétára indultunk a magyar–ukrán határ mellett. Habarics Béla közben dajkapókokról és keresztes viperákról mesélt. Ezenkívül szó esett még a hegy fokozottan védett ritka rovarfajairól. Az erdélyi tarszáról, erdélyi kurtaszárnyú szöcskéről, a piroslábú hegyisáskáról. Ezek a fajok izoláltan élnek itt, ezért lett a terület kiemelten védett természeti övezet. Magyarországon csak a Bereg-Szatmári síkon fordul elő az erdélyi futrinka, valamint a középhegységekre jellemző lapos kékfutrinka. A nagyfoltos boglárkalepke mediterrán jellegű alfajának egyetlen alföldi előfordulása szintén ezen a hegyen van. Majd jött a feketeleves.
A dajkapók és a vipera.
Ekkor örültem, hogy hosszú nadrágban érkeztem a kirándulásra. A dajkapók inkább a mérges, semmint a kedves pókok közé tartozik, a viperákról meg szó se essék, nem vagyok nagy barátságban a kígyókkal.
A mérges dajkapók egyik kedvenc élőhelye a Kaszonyi-hegy
Forrás: csodalatos állataink
A séta – természetesen – baj nélkül ért véget. A határkövek mellett kikukkantva a távolban a kosinói termálfürdő épületeinek körvonalai bukkantak elő. Népszerű hely lehet, rengeteg autó állt előtte. Visszafelé még utoljára megcsodáltam a beregi tájat, annak minden szépségét és érintetlenségét. Lassan nyakunkon az ősz, amikor a természet átalakulása és színeváltozása megkezdődik. Ez mindenütt csodálatos jelenség. A Beregben is.
