Közzétette - Kategória - Magyarország hírei - Bűnügyi - Gazdasági - Politikai hírek

Rengetegen akarnak tűzifát venni, átcsoportosításokat kellett végrehajtani az állami erdőgazdaságokban


Óriási az érdeklődés a Tűzifaprogram iránt, az állami erdőgazdaságok októberig 125 ezer köbméterrel több fát adtak el idén, mint tavaly. Az agrárminiszter szerint a faanyag országon belüli átcsoportosításának és az erdőgazdaságok megnövelt kapacitásának köszönhetően a lakosság kiszolgálása folyamatos. Minden megrendelő hozzájuthat a hatósági áras tüzelőhöz.

Növelték a termelési kapacitásaikat az állami erdőgazdaságok – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán az agrárminiszter. Nagy István szerint erre azért volt nagy szükség, mivel a kormány által indított Tűzifaprogram iránt hatalmas az érdeklődés. Egyes térségekben akár a korábbi évek igényeinek többszöröse jelentkezett. A miniszter szerint a növekedést jól jelzi, hogy míg 2022-ben szeptember végéig az állami erdőgazdaságok 500 ezer köbméter vastagfát értékesítettek, addig a szeptember 19-én indult Tűzifaprogramban három hét alatt jelentkezett ugyanekkora mértékű lakossági igény. A kezdeményezés indulásakor volt olyan nap, amikor 59 ezer köbméternyi igény futott be a társaságokhoz.

 – Októberig már 125 ezer köbméterrel több tűzifát értékesítettek az állami erdőgazdaságok, mint tavaly – mutatott rá a tárcavezető.

Nagy István elmondta, mivel több erdőgazdaságnál a helyi termelési kapacitást meghaladó igény keletkezett, folyamatosak az országon belüli átcsoportosítások. Az első ütemben így jut 23 500 köbméter faanyag a főváros térségébe, valamint az alföldi régiókba. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az igénylők többsége már rendelkezik erre a télre tüzelővel és már a következő vagy az azt követő évre vásárol. Van olyan erdőgazdaság, ahol ez az arány meghaladja a 80 százalékot. A miniszter ezért a lakosság türelmét kérte, hogy a rendelkezés céljával összhangban elsőként azokat szolgálhassák ki az állami erdőgazdaságok, akiknek a fűtési szezon elején van szükségük a fára.

Az állami erdőgazdaságok folyamatosan szolgálják ki a lakossági igényeket, a legrászorultabbakat azonban előresorolják.

– Aki most rendel fát a Tűzifaprogramban, garantáltan hatósági áron juthat tüzelőhöz – szögezte le Nagy István. A gördülékenyebb ügyintézésért az állami erdőgazdaságok arra kérik a vásárlókat, hogy a rendelés előtt győződjenek meg arról, hogy mekkora mennyiséget jelent a 10 köbméter hengeres faalapanyag, valamint hogy van-e alkalmas berendezésük és tárolóhelyük a fogadására.

A folyamatos és zökkenőmentes kiszolgálás érdekében pedig fontos, hogy az értesítés után átvegyék és elszállítsák a tűzifát. Gondolják át továbbá, hogy valóban részt akarnak-e venni a programban, hogy a számos lakossági megrendeléslemondás elkerülhető legyen.

A korábbi évek gyakorlatának megfelelően az erdőgazdaságok továbbra is biztosítják a rőzsegyűjtés lehetőségét, ami a rászoruló családoknak jelenthet segítséget, ahogyan a szociális tűzifaprogram keretében is igényelhetnek ingyenes tüzelőt az önkormányzatok. Az állami erdőgazdaságok a lakosság kiszolgálása mellett az energetikai szektornak, az erőművek számára is biztosítják a távfűtéshez szükséges tűzifát.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük