126 ezernél is többen izgulhattak egészen szerda estig, hogy sikerül-e a felvételijük a szeptembertől induló, kiszemelt felsőoktatási szakra. A tavalyihoz képest jócskán megnőtt a műszaki, informatikai és mérnöki karokra jelentkezők száma. A felvi.hu adatai szerint idén valamivel többen, a tavalyi 3215-tel szemben 3357-en jelentkeztek az osztatlan tanári képzésekre. Ebben azonban semmi meglepő nincs a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke szerint.
„A jelentkezést már korábban le kellett adni ezekre a képzési szakokra, mint amikor a státusztörvény tervezete nyilvános lett, ezért a jelentkezők számában ez most még nem játszott nagy szerepet. Inkább majd a jövő évi adatokban lesz érezhető az akkor már éles törvény hatása” – mondta el kérdésünkre Tóth Tünde, aki szerint egyelőre még megjósolhatatlan, mennyivel eshet vissza 2024-ben, ha egyáltalán visszaesik a tanárnak jelentkezők száma.
A most osztatlan tanári képzésre jelentkezettek közül nem mindenki első helyen jelölte meg a pedagógus szakot, így majd csak a szeptemberi beiratkozás után dől el, hogy valójában hányan kezdik el ezt a képzést. A PSZ alelnöke szerint azonban ha mind a 3357 szaktanárnak jelentkező el is kezdi a pedagógusképzést, ez még akkor is jóval kevesebb a nyugdíjba vonulók számánál.
„Több mint ötezer pedagógus megy nyugdíjba idén, amitől alaposan elmarad a most erre a pályára jelentkezők száma. Ráadásul most még nem tudhatjuk, hogy a felvételizők közül hányan morzsolódnak le különböző okok miatt a képzés során, ahogy azt sem, hogy a végül diplomát szerzők közül hányan fognak tényleg pedagógusként elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Ezen felül a gyakornokok közül is sokan elhagyják a pályát néhány éven belül, amikor az iskolákba kerülve először szembesülnek a körülményekkel”.
„Ha összehasonlítjuk az óvodapedagógusnak, gyógypedagógusnak és szaktanárnak jelentkezők számát, akkor látszik, hogy utóbbiak vannak a legkevesebben, ami elég aggasztó. Közülük is csak nagyon-nagyon kevesen választják a természettudományos szakokat”.
A PSZ alelnöke elmondta, hogy az ötezer nyugdíjba vonuló tanár mellett egyelőre nehéz megbecsülni a pályaelhagyók számát, mert a tanárok közül sokan kivárnak. A szakszervezethez beérkezett adatok alapján eddig kétezer pedagógus mondott fel vagy kezdeményezte már a nyugdíjba vonulását.
„Szeptember 15-ig kell tájékoztatni a pedagógusokat a jogállásváltásról, akiknek szeptember 29-ig kell eldönteni, hogy vállalják az új feltételeket vagy sem. Jelen pillanatban nehéz megmondani azt is, hogy ezt követően, vagyis a tanév közben hányan fognak felmondani a státusztörvény miatt”. Véleménye szerint legkorábban októberben lehet látni azt, hogy hány pedagógus hagyta el a pályát a státusztörvény miatt ténylegesen.