Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Óriási bajba kerülhetnek a magyar autótulajdonosok


Minden eddiginél több személygépkocsi cserélt tulajdonost tavaly, ez 1,2 százalékkal meghaladja az egy évvel korábbit, közben azonban orvosolni kellene egy súlyos problémát: az eredetiségvizsgák díja 2005 óta változatlan, így pedig rengeteg eredetvizsgáztató hagyja el a pályát, vagy kénytelen bővíteni a korábbi szolgáltatásainak a körét, szükség hozta megoldásként a túlélésért.

Fotó: getty images

Az eredetiségvizsgálat kizárólag az erre létrehozott állomásokon végeztethető el. A vizsgálati eredményt az igazgatási eljárásban a kiadástól számított 60 napon belül lehet felhasználni – írja a hellovidék.hu.

A szakmában dolgozók arra figyelmeztetnek, hogy hamarosan komoly gondokat okozhat országosan ez a probléma. A debreceni Félix Professional Kft. fő profilja még évekkel ezelőtt is az eredetvizsgáztatás volt, de mivel a bevételi oldalon az árak nem változtak, a kiadásokén viszont ugyancsak megugrottak, így bővíteniük kellett a profiljukat, és most már gépjárműátírást, forgalombahelyezést is végeznek a műhelyükben.

Mint kiderült, 2005-ben még jó megélhetésnek számított ez a munka, hiszen ugyanannyit kaptak az államtól, mint most, 2022-ben. Ráadásul a részesülési arány is ugyanaz maradt, vagyis egy eredetiségvizsgálat díjából 60 százalék az államé, 40 százalék marad a vizsgálatot elvégző cégnél. Eközben a költségek a sokszorosukra emelkedtek az elmúlt 18 évben, ráadásul az idén látványosan visszaesett a forgalom is.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük