Olyan világméretű járvány fenyeget, ami 80 millió emberrel végezhet

40 eve varos vasarosnameny

Egyre inkább nő az esélye egy világméretű járványnak, és az emberiség egyáltalán nincs felkészülve – írja a CNN egy szerdán megjelent friss jelentésre hivatkozva. A szakemberek felhívták a figyelmet arra, hogy az 1918-as globális pusztításhoz hasonló körülmények következhetnek be 20-30 év múlva. A vírus 100 évvel ezelőtt 50 millió emberrel végzett, de egy lehetséges világjárvány most 80 millió életet követelne. Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization – WHO) szerint már jó ideje cselekednünk kellene, ha meg akarjuk előzni a bajt, nem pedig az utolsó pillanatra hagyni az erőfeszítések megtételét. 2011 és 2018 között a WHO világszerte közel 1500 járványt követett nyomon, beleértve az ebolát és a súlyos akut légzőszervi szindrómát (SARS). Ezek a betegségek nagy mértékű pusztításokat végeztek az érintett országokban (főként Nyugat-Afrikában), ahol a vírus következtében a gazdaság és az egészségügy is jelentősen meggyengült (magasabb halálozási arány, elérhetetlen gyógymódok, a munkahelyek számának drasztikus csökkenése). Mivel a technológiai fejlődésnek köszönhetően ma már gyakorlatilag másfél nap leforgása alatt átutazhatjuk a Földet, a különféle betegségek terjedése is gyorsabbá vált.

Világjárványtól tartanak a szakértők

Klímaváltozás

Az éghajlatváltozásnak is van hatása a járványügyre. A globális felmelegedés azt jelenti, hogy a szúnyogok által terjesztett betegségek – mint például a zika és a dengue – elterjedhetnek Európában, az Egyesült Államokban és Kanadában, ezáltal további több milliárd embert veszélyeztetve. A járvány kitörésének lehetősége leginkább a szegényebb országokat sújtja, különösen azokat, amelyek nem rendelkeznek alapvető egészségügyi ellátással vagy infrastruktúrával. Ezeken a helyeken a problémát gyakran fegyveres konfliktusok vagy az egészségügyi szolgáltatások iránti mélységes bizalmatlanság tovább tetézi – gondoljunk csak a Kongói Demokratikus Köztársaságra (KDK), amelyet több mint egy éve ebola-járvány tett tönkre. A helyzeten csak ront az is, hogy a közösségi bizalmatlanság erőszakos, esetenként halálos támadásokhoz is vezethet az egészségügyi dolgozók ellen.

Kevés erőfeszítés

A tudományos és technológiai fejlődés valamelyest hozzájárult a betegségek leküzdéséhez, ám a WHO jelentése figyelmeztet, hogy laboratóriumi környezetben is létrejöhetnek új, betegséget okozó mikroorganizmusok, növelve ezzel egy jövőbeli globális világjárvány kockázatát. “A társadalom és a nemzetközi szervezetek előrelépést tettek az egészségügyi vészhelyzetekre való felkészülésben, ám a jelenlegi erőfeszítések továbbra sem elégségesek” – áll a jelentésben, mely további számos, tartós problémára rámutatott, köztük a “folyamatos politikai akarat hiányát” emelte ki. A nemzeti vezetők ugyanis nem fordítanak elegendő energiát és erőforrásokat a katasztrófa megelőzésére. Noha a nemzetközi egészségügyi előírások szerint léteznek iránymutatások, sok szegényebb ország nem engedheti meg magának, hogy megfeleljen a követelményeknek, és nem kapnak támogatást a nemzetközi közösség részéről – annak ellenére, hogy a gazdagabb G7-államok már korábban ígéretet tettek a támogatásukra.

A WHO felszólította a világ vezetőit, hogy tegyenek meg hét konkrét intézkedést a kockázat csökkentése érdekében, beleértve a nemzetközi csúcstalálkozók során elért haladás nyomon követését, többéves katasztrófatervek kidolgozását, az Egyesült Nemzetek Szervezetének koordinációjának megerősítését, valamint az előkészítő rendszerek felépítését az összes ágazatban.

femcafe.hu

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a BeregiHirek.hu nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák. Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!