Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Nagyon nagy a baj, rengeteg pénzzel tartoznak a magyarok


12 évi csúcson van a háztartások hitelkártya-tartozása, pedig nagyon nem érdemes tartozni a kamat miatt.

Miközben a lakáshitelek és a személyi kölcsönök esetében 22 hónapnyi csúcsot jelent a 2024 áprilisában az ügyfelek által felvett 121,2, illetve 68,2 milliárd forintnyi kölcsön, addig a háztartások hitelkártya-tartozása 12 évi csúcsra emelkedett. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint a lakosság hitelkártya-tartozása április végén 158,5 milliárd forint volt. Egy év alatt 12 százalékkal nőtt a kártyabirtokosok kintlévősége.

BiztosDöntés.hu szakértője, Gergely Péter szerint ez azt jelenti, hogy az egy hitelkártyára jutó tartozás abszolút csúcson van – idén áprilisban megközelítette a 142 ezer forintot.

Mint kiderült, négy évvel ezelőtt, 2020 tavaszán ez az összeg még alig haladta meg a 98 ezer forintot.

A hitelkártyáknál továbbra is alapszabály, hogy nem érdemes tartozni, hiszen a türelmi időn belül vissza nem törlesztett hitelkártya-tartozás havi 2–3 százalékos kamattal ketyeg és ez a szint a jövőben sem megy majd komolyabban lejjebb. A hazai hitelkártya-történelemben egyedül 2021 novemberében volt olyan hónap, amikor a hitelkártya adósok átlagos thm-je 20 százalék alá csökkent.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük