A zömében roma hátterű lomizós vállalkozók munkája alkalmanként 35 ezer hátrányos helyzetű embernek biztosíthat kiegészítő jövedelmet.
A zömében romák által, vállalkozásszerűen űzött lomtalanítás alkalmanként 35 ezer hátrányos helyzetű embernek ad jövedelmet, és éves becsült árbevételük felér azzal, amibe a teljes fővárosi egyetemi szféra működése kerül – derül ki a Corvinus Egyetem kutatópárosa, Tim Gittins és Letenyei László számításaiból, amit a Világgazdaság ismertetett.
Azt írják, Budapesten egy-egy lomtalanítás alkalmával körülbelül 3-5 ezer ember dolgozik. Ha ehhez még a lomok értékesítéséből részesülők családjait is hozzászámoljuk, akkor a kutatók szerint egy-egy lomtalanítás összesen
18-35 ezer szociálisan hátrányos helyzetű emberen segíthet.
A lap megjegyzi: bár a lomizás hivatalosan szabálysértésnek számít, a benne részt vevők és családjaik számára ez egy fontos kiegészítő jövedelem, amely így közvetlenül a leginkább rászoruló társadalmi csoporthoz jut el. A kutató számításai szerint ráadásul az évi több ezer tonna hulladék kézi válogatásával és újrahasznosításával a lomtalanítók nagymértékben hozzájárulnak a fenntarthatósági célokhoz.
A lomtalanításon gyűjtött hulladékok közül a fém legértékesebb. A vasudvarok által gyűjtött fémhulladékból származó árbevétel egybevethető nagyságrendű a budapesti felsőoktatási intézmények mérlegfőösszegével
– fejtette ki Letenyei László, a Corvinus kutatója.
A lomizás nélkül könnyen elöntene minket a szemét
A lomtalanítási hulladék kézi válogatása a kutatók számításai szerint évi több ezer tonna hulladék visszanyerését, újrahasznosítását eredményezi. A kutatók erről a Trash or Treasure – Entrepreneurial Opportunities in Waste Management című kötetben idén áprilisban megjelent könyvfejezetükben írnak, és fontos megállapításuk, hogy a lomizás jelentősen hozzájárul a fenntarthatósági célokhoz, a körforgásos gazdaság működéséhez is.
A lomtalanításon gyűjtött hulladékok közül a fém legértékesebb. A vasudvarok által gyűjtött fémhulladékból származó árbevétel egybevethető nagyságrendű a budapesti felsőoktatási intézmények mérlegfőösszegével – mondta Letenyei László, a Corvinus kutatója.
A MÉH-telepeken és vasudvarokon kívül a bolhapiacok a lom értékesítésének fő terepei. A lomizós vállalkozócsoportokkal készült interjúkból az is kiderült, hogy a pénzért nem értékesíthető anyagokat legtöbbször saját háztartásukban használják fel, például a használt ruhát a családtagoknak adják, a faanyagot téli tüzelőként elégetik.
Így működik a lomizós vállalkozás
A lomtalanításokra összeállt informális vállalkozások szervezetten épülnek fel, élükön egy autóval rendelkező, jellemzően idősebb férfi áll, aki elsősorban a családból verbuválja a csoport tagjait. Általában a sofőr szervezi és irányítja a lomizás folyamatát, az útvonal tervezéséhez pedig mobiltelefont, internetet használnak. Gyakran a csoport idősebb tagjai őrzik a kihelyezett értékesebb hulladékokat, amíg a furgon odaér. Az informális vállalkozások fiatalabb tagjai pedig a folyamat fizikai részét végzik, kiválogatják a lomokat és furgonra teszik. A kutatók tanulmányából az is kiderül, hogy egyes vállalkozók 50 kilométert is hajlandók utazni egy-egy fővárosi kerületi lomtalanításért, és ha kell, az autójukban éjszakáznak.
A kutatók amellett érvelnek tanulmányukban, hogy bár a lomizás szürkezónában működő tevékenységnek számít, mégis jelentős társadalmi hozzáadott értéke van, illetve hozzájárul a körforgásos gazdaság hatékony működéséhez.