Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Megjelent az új pályázat, akár ötmillió forintot is kaphat új villanyautóra


Megjelentek a villanyautó-vásárlási támogatás új feltételei. Külön kategóriába kerültek a hét- vagy többszemélyes villanyautók, így ezekre akár ötmillió forint állami támogatás is igényelhető.

FORRÁS: ALTEO

Hárommilliárd forintos keretösszeggel indul új állami pályázat villanyautó-vásárlások támogatására, ám a korábbinál valamivel szigorúbb feltételekkel. Egyfelől a magánszemélyek (maximum egy autó) mellett csak civil szervezetek, egyesületek és felsőoktatási intézmények (maximum öt autó) pályázhatnak a támogatásra, cégek és vállalkozások ebben a programban nem jogosultak támogatásra.

Másfelől míg korábban elég volt a „vásárlási szándék” a pályázathoz, az új szöveg szerinta gépjármű megrendelése feltétele a pályázat benyújtásának, mely nem lehet korábbi, mint jelen pályázati kiírás megjelenésének napja.”


Don`t copy text!