Közzétette - Kategória - Titkok - Rejtélyek - Összeesküvés elméletek

Különös fotók, amik a Marson készültek


FORRÁS: ESA/DLR/FU BERLIN

Hajlamosak vagyunk úgy tekinteni a Marsra, mint a Földre. Ez részben érthető: egy viszonylag kis kőzetbolygóról beszélhetünk, aminek atmoszférája és jól felismerhető geológiai jellegzetességei vannak. Meg tudjuk határozni kőzeteinek összetételét, tanulmányozni tudjuk időjárási mintázatait, mérni tudjuk szeizmikus aktivitását. Mégis, a Mars egy idegen világ, és ezt leginkább a vörös planétáról készített fényképek érzékeltetik leginkább. Ezek közül mutatjuk be a legérdekesebbeket.

8. A jéggel teli kráter

A 81,4 kilométeres Korolev-kráter délre fekszik a Mars északi pólusát körbevevő dűnerendszertől (Olympia Undae). A krátert szinte a pereméig szűz jég tölti meg egész évben. A Földhöz hasonlóan a Marson is vannak évszakok, és a melegebb évszakok folyamán a jég visszahúzódik – éppúgy, mint a Földön.

A Korolev-kráter – amelyet egy hatalmas meteoritbecsapódás hozott létre a Mars távoli múltjában, és a szovjet rakétatervezőről, Szergej Korljovról (angolosan Korolev) kapta a nevét – bizonyos szempontból kivételt jelent.A kráter egyfajta „hidegcsapdaként” működik, amely a környezeténél jóval tovább őrzi a hideget.A kráter nagyon mély, az alja 2 kilométerrel lejjebb van a pereménél. A kráter aljáról 1,8 kilométer vastag és 60 kilométer átmérőjű vízjégkupola emelkedik ki, amely sosem olvad el az évszakok folyamán.