Július elsején, kedden kizárólag az ügyeletes ellátás lesz elérhető Magyarországon, és csak az ügyeletes patikák tartanak majd nyitva.
Minden, amit tudni érdemes a Semmelweis-napról
1992 óta minden esztendőben július elsején ünnepeljük a magyar egészségügy napját. A jeles alkalom Semmelweis Ignác magyar orvos, „az anyák megmentője” után kapta a „Semmelweis-nap” elnevezést.
1992 márciusában az országgyűlés XXIII. törvénye, amely a köztisztviselők és kormánytisztviselők napja megállapításával egyező napra, július elsejére megalapította ezt az emléknapot is. Ezen a napon minden évben szakmai elismeréseket adnak át az egészségügyben és ünnepi megemlékezéseket tartanak az ország területén. Az ünnepnap környékén adományozzák többek között a Semmelweis Egyetem Kopp Mária-médiadíját, a Professor Emerita és Emeritus címeit, valamint ekkor nevezik ki az intézmény tisztségviselőit is.
2010 novemberében Réthelyi Miklós, Magyarország nemzetierőforrás-minisztere törvénymódosító javaslatot nyújtott be az Országgyűléshez, amelyben a Semmelweis-nap munkaszüneti nappá nyilvánítását kérte a következő indoklással: „az egészségügyi dolgozók által végzett munka elismerését, presztízsének emelését szolgálja”. A javaslat az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény 15/B. §-ával való kiegészítését foglalta magában a következőképpen: „július 1-je Semmelweis nap, amely az egészségügyi szolgáltatóknál foglalkoztatási jogviszonyban álló egészségügyi dolgozókra és egészségügyben dolgozókra kiterjedően munkaszüneti nap”. A javaslatnak köszönhetően 2011. január 1-jén a kiegészítés hatályba lépett, így július 1-je 2011-től munkaszüneti napnak számít az egészségügyi dolgozók és az egészségügyben dolgozók számára Magyarországon.
Mindez ugyanakkor azt is jelenti, hogy július elsején zárva tartanak a háziorvosi, a fogorvosi rendelők, a szakrendelők, a védőnői tanácsadók, valamint a legtöbb gyógyszertár is – hívja fel rá a figyelmet az Economx.
Innen tudhatod, hogy melyik a legközelebbi nyitva tartó patika
A felsoroltakon túl szünetel a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központban (NNGYK) az anonim AIDS szűrés tanácsadás is.
Az egészségügyi szolgáltatók a folyamatos egészségügyi ellátást július 1-én az ügyeleti rend szerint biztosítják. Ez vonatkozik a háziorvosi, illetve a fekvőbeteg ellátásra is.
Július 1-jén a gyógyszerellátást a legtöbb településen kizárólag a 0-24 órában nyitva tartó, az ünnepnapokon is nyitva tartó, valamint az ügyeletes vagy készenlétet tartó gyógyszertárak biztosítják.
A nyitva tartó, az ügyeletes és készenlétet tartó patikák címe, telefonszáma településre, vagy megyére keresve az NNGYK honlapján található gyógyszertár-adatbázisban elérhetők, továbbá az Egészségablak applikációban is megtalálhatók azok a patikák, amelyek a Semmelweis-napon nyitva tartanak.
Mind a háziorvosi rendelők, mind a gyógyszertárak betegforgalmi bejáratánál jól látható helyen és jól olvasható módon jelezni kell a szolgálati rendet, elérhetőséget.
A háziorvosi rendelők bejáratánál fel kell tüntetni a legközelebbi felnőtt és gyermekorvosi ügyelet címét, telefonszámát. A gyógyszertárak esetében a legközelebbi folyamatosan nyitva tartó, vagy készenléti, ügyeleti szolgálatot teljesítő közforgalmú gyógyszertár nevét, címét, telefonszámát, valamint az ügyelet, készenlét kezdő és befejező időpontját, továbbá a legközelebbi felnőtt és gyermekorvosi ügyelet címét, telefonszámát kell közzétenni.
Az Egészségvonal munkatársai július 1-jén is fogadják a 1812-es zöldszámra érkező hívásokat.