A kormány áj törvényjavaslat-csomagjának egyik fontos pontja szerint, az egészségügyi szakdolgozók ismét béremelésre számíthatnak. Pontosabban a jövő évi béremelése, amire augusztus elején már célzott második lépcsőként Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára. Az első lépcső az volt, amikor az ápolók, egészségügyi dolgozók júliustól egységesen 18 százalékkal magasabb bért kaptak.
Jövő év márciusától ismét nő az érintetti kör, pontosan 83889 egészségügyi szakdolgozó bére, de már differenciáltan – olvasható ki a javaslatcsomagból, amely egészen pontos számot is tartalmaz, mennyibe is kerül mindez: 394,83 milliárd forintba. Viszont az emeléssel együtt jár némi átalakítás is, hiszen új fizetési osztályokat határoz majd meg a javaslat szerint a belügyminiszter az érintetteknek.
A tervezet úgy fogalmaz, hogy “az egészségügyi szakdolgozót és egyes egészségügyben dolgozót alap vagy kiemelt fizetési osztályba kell besorolni”. Kiemelt fizetési osztály ott jár, ahol az egészségügyi dolgozó „fokozott fizikai és pszichés körülmények között, fokozottabb kockázattal, nagyobb munkaterheléssel járó munkaterületen, különösen nagy felelősséggel járó szakterületen, kiemelt ellátást végző területen vagy speciális kompetenciákat igénylő szakmában” végez tevékenységet.
Ami az új fizetési osztályokba sorolást illeti, a törvényjavaslat szerint a munkáltató erről az érintettekkel legkésőbb 2024. február 29.-ig “egyoldalú jognyilatkozattal tájékoztatja”. Ha elfogadja, akkor 2024. március 1.-től ezt az addigi egészségügyi szolgálati munkaszerződése módosításának kell tekinteni. A tervezet kitér arra is, hogy az új besorolás szerinti bér nem lehet alacsonyabb a korábbi keresetnél,
kivéve, ha az illetménypótlék, illetményelem megállapításának alapjául szolgáló körülmény a módosítást követően már nem áll fenn”.