A Fidesz-KDNP kétnapos esztergomi frakcióülésének zárónapján Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető bejelentette mások mellett azt is, hogy “a frakció javaslatcsomagot nyújt be a kormánynak a határvédelem megerősítésére”, már nemcsak ez történt meg, hanem a kormányzatban a javaslatból már előkészítettek egy törvényszöveget, amit a Belügyminisztérium szombat este már közzé is tett a kormány honlapján, a címe pedig ez:
a közbiztonság megerősítése és a migráció elleni küzdelem érdekében szükséges törvények módosításáról szóló törvény.
Ez egy terjedelmes, mintegy 30 oldalas anyag, amely egyébként nemcsak a címében szereplő témákról szól. Sőt, pontosan 25 féle törvényt módosít, méghozzá a legkülönfélébbeket, a rendőrségről, a polgárőrségről vagy a határvédelemhez kapcsolódóktól a többféle egészségügyi tárgyú jogszabályon át a lőfegyverekről, a magánnyomozói tevékenységről szólókon át a köznevelési vagy éppen az uniós források felhasználásának ellenőrzéséről szóló törvényig.
Ami a törvényjavaslat-csomag címében említett “migráció elleni küzdelmet” illeti, ennek része, hogy a polgárőrségről szóló törvény módosításával a polgárőröknek is feladatul szabná a kormány a határvédelmet. A szöveg szerint ugyanis
a polgárőr egyesület alapfeladata lesz „az államhatár védelmében és az illegális migráció megakadályozásában történő közreműködés érdekében közterületi járőrszolgálatot, figyelőszolgálatot” ellátni.
Az intézkedés oka alighanem az, hogy kevés a határvadász, az állomány feltöltöttsége messze van a kormány által célként megjelölttől, így bevetnék a polgárőröket. Amúgy a polgárőrök 2022 végéig szintén segítették a határvédelmi feladatokat járőrszolgálattal, de akkor külön díjazásért – most nem tudni, kapnak-e rá forrást a polgárőr egyesületek.
A javaslatcsomag egy másik pontja egyébként bevezeti a “kiemelt határvadász szolgálati pótlék” fogalmát is”, bár összeget nem írnak, de sejthető, hogy ezzel próbálják ösztönözni a határvadásznak jelentkezőket.