Közzétette - Kategória - Magyarország hírei - Bűnügyi - Gazdasági - Politikai hírek

Itt a védőoltás, amit mindenkinek be kellene adni a koronavírus-járvány alatt

Címlapkép: Getty Images

Különösen nagy jelentőssége lesz idén ősszel annak, hogy valaki beadatta-e az influenza elleni védőoltást: hiszen aki védett a szezonális betegséggel szemben, de mégis tüneteket tapasztal, annál legalább azt az egyet ki tudják zárni. A vakcinák tömeges beadása megkönnyíti az egészségügyi ellátórendszer dolgát is. Főképpen a veszélyeztetett korosztálynak lenne fontos beadatnia a védőoltást, ám mint kiderült, a 65 év feletti magyaroknak csak kb. a negyede oltatja be magát influenza ellen. Talán most változtathat a trenden az is, hogy a kormány ingyenessé tette a vakcinákat.

Idén ősszel mégnagyobb jelentőssége lesz az influenza elleni védőoltásnak: hiszen, ha berobban a szezonális influenza, akkor nagyon nehéz lesz megkülönböztetni a koronavírus-fertőzötteket az influenzásoktól. Így pedig fokozódhat a járvány terjedése. A szakemberek többször is hangsúlyozták, hogy a legfontosabb, hogy a veszélyeztetett korosztály legyen legalább védett a szezonális influenzával szemben.

Ráadásul idén még vizetni sem kell a vakcináért: Orbán Viktor ugyanis szombaton bejelentette, hogy az influenza elleni védőoltást mindenki ingyen megkapja, aki beadatná magának. Talán ez az intézkedés javíthat némileg a magyarok átoltottságán: az Eurostat adatai szerint ugynis 2018-ban még csak a 65 év felettiek 24,1 százaléka kapta meg az influenza elleni védőoltást.

Az EU-s statisztikai hivatal szerint ugyanakkor Szlovákiában (12,5%) és Szlovéniában (12,9%) még rosszabb volt a helyzet ebben a korosztályban, a régióból még Románia (20,8%) és Csehország (21,5%) is mögöttünk van a listán. A cseheknél a veszélyeztetett korosztály 29 százaléka kapta meg két éve az influenza elleni oltást, míg az osztrákok nem közöltek adatokat.

Szlovákia mögött a listán csak Észtország (10,2%) és Lettország (7,7%) áll. Az Egyesült Királyságban ellenben a 65+-os korosztály 72 százaléka védett volt az influenzával szemben, de az írek (68,5%) és a hollandok (62,7%) is jól állnak.

/www.penzcentrum.hu/