Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Idén nagyot szakíthatnak a diákok a nyári diákmunkával – régiónként ennyit kereshetnek a tanulók


Az infláció a diákok órabérét is megviseli, de egy fiatal akár 3500 forintot is kap óránként, ráadásul a 25 év alattiak szja-mentességet élveznek. Lassan indult be az idei nyári szezon a diákmunkások számára, azonban mára helyreállt a korábbi rend.

A koronavírus-járvány idején 30 százalékkal csökkent a diákmunkások száma idehaza, hiszen nem tudtak a turizmusba, a vendéglátásba, de még irodai munkára sem diákokat kiközvetíteni – kezdi elemzését a Napi.hu. Ugyanakkor változatlanul pörgött a fizikai munka, a termelés, a gyártás, majd 2021 nyarán kezdett éledezni a piac.

A VILÁGJÁRVÁNY UTÁN MÁRA TELJESEN HELYREÁLLT A KORÁBBI REND, BEINDULT A DIÁKFOGLALKOZTATOTTSÁG.

„A nyár nagyon nehezen indult be, a június valamiért sokkal jobban csikorgott a megszokottnál, főleg a balatoni régió toporgott egy helyben, mert annyira nem voltak nyaralók, hogy nem kellett a pluszmunkaerő a cégeknek“ – fogalmazott Majzik Nándor, a Meló-Diák cégvezetője, aki azt is hozzátette, hogy a júliusi számok már azt mutatják, a Balatonnál is felpörgött az élet, a 15 ezer kiközvetített diákjukból – akiknek 80 százaléka egyetemista, főiskolás, 20 százaléka pedig középiskolai diák – jelenleg körülbelül 2-3 ezer dolgozik a magyar tengernél.

Fontos hozzátenni, az infláció a diákok órabérére is komoly hatást gyakorolt: míg két évvel ezelőtt Budapesten bruttó 1200-1400 forintot, vidéken pedig 1100-1200 forintot keresett egy tanuló, addig napjainkban

  • a fővárosban 1800-2000 forintot;
  • az Észak-Dunántúlon 1700-1800 forintot;
  • a Dél-Dunántúlon és a keleti régióban 1400-1500 forintot lehet keresni óránként.

A diákok bruttó órabére pedig gyakorlatilag nettót jelent, mert a 25 év alattiak szja-mentességet élveznek. A legtöbbet az IT-szektorban lehet hazavinni. Így összességében kijelenthető:

EGY FIATAL AKÁR 3500 FORINTOT IS KAP ÓRÁNKÉNT.

A kormány idén 3,5 milliárd forinttal támogatja a július 1. és augusztus 31. között tartó diákmunkaprogramot, amelynek nem titkolt szándéka az volt, hogy csökkentse a fiatalkori inaktivitást, és segítse, hogy a fiatalok korán munkatapasztalatot szerezzenek. A lap kiemelte, hogy a projekt, úgy tűnik, sikeres, mert a vártnál több mint kétezren, összesen 28 200-an regisztráltak a diákok közül.

A kormány programjába általában a mezőgazdaságba, önkormányzatokhoz vesznek fel fiatalokat, és jellemzően kisebb településekre. A Meló-Diák cégvezetője úgy fogalmazott: „ez is egy nagyon fontos dolog, ugyanis a diákmunkával foglalkozó cégek nem mindenhol vannak jelen, nincs mindenhol partnerük, így nélkülözhetetlen, hogy ezekben a régiókban is megoldott legyen a diákok foglalkoztatottsága”.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük