Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Idén bőven lesz cseresznye Magyarországon, de drágán, akár 3 ezer forintba is kerülhet kilónként


A szezon első hetének tapasztalatai alapján a korábbi éveknél nagyobb mennyiségű cseresznye érkezik a piacokra, minőségi problémák egyelőre nincsenek, az aszálynak jobban kitett térségekben a gyümölcsméret marad el valamelyest a várttól – mondta a Népszavának Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke.

Az apró szemű cseresznye nagybani árának kilója 600-700 forint között alakul, és ez a kategória még ennyiért is csak nehezen értékesíthető.

A SZÉPEN VÁLOGATOTT, NAGY MÉRETŰ GYÜMÖLCSNÉL NEM RITKA A KILÓNKÉNTI 3000 FORINT KÖRÜLI ÁR SEM.

A fogyasztói árak – méretkategóriától, kiszereléstől, csomagolástól függően – jellemzően kilónként 1500-3500 forint között mozognak – mondta el Apáti Ferenc.

A korán érkezett tavasznak és a néhány hétig szinte nyarat idéző melegnek köszönhetően a korai fajták betakarítása a szokásosnál mintegy két héttel korábban, május 15-20-a között megkezdődött.

Magyarországon a jó években általában 12 ezer tonna körüli termést takarítanak be, és az idény ilyen korai szakaszában – különös tekintettel a mostani esős időszakra – jósolni igen nehéz, de az látszik, hogy az előző két-három évhez képest az eddigi terméskiesés jóval kisebb. Ebből kiindulva valószínűsíthető, hogy idén 12 ezer tonnás, vagy azt némileg meghaladó cseresznyetermésre lehet számítani – tette hozzá.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük