Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Fontos felhívást tett a magyar rendőrség, mert túl sok katasztrófaturista megy nézni az árvizet


Hátráltatják a munkát és veszélyeztetik a saját testi épségüket – jelezték.

Arra kérünk mindenkit, hogy az árvízi védekezésben dolgozókat ne akadályozzák bámészkodással, fotózkodással. Ezzel nemcsak hátráltatják a munkát, hanem saját testi épségüket is veszélyeztethetik – szólított fel szerda délelőtti közleményében az Országos Rendőr-főkapitányság.

A közlemény szerint a töltések állapota napról napra változik a rájuk nehezedő víznyomás miatt. Vigyázni kell rájuk, járművel és gyalogosan is tilos azokat megközelíteni. Az áradó folyó veszélyes, könnyen elsodorhat bárkit.

Kitértek arra, hogy az elkövetkező időszak válságos napokat hoz az erdei állatoknak is. A folyó elárasztja az élőhelyeket, ezért különösen fontos, hogy a szárazföldet kereső, menekülő vadak nyugalma és az emberek saját biztonsága érdekében is kerüljék a gátak, erdők környékét, lehetőség szerint kutyájukat se arra sétáltassák. Az állatok túlélését azzal segíthetik, ha minél kevésbé zavarják jelenlétükkel az erdészek, vadgazdálkodási szakemberek mentési tevékenységét – hívta fel a figyelmet az ORFK.

A lezárt területekre tilos bemenni és parkolni, mert ott vagy már víz van, vagy hamarosan lehet. A rendőrség felszólított, hogy senki ne hajtson át elárasztott úton, mert már a bokáig érő víz is elsodorhat egy embert vagy károkat okozhat az autóban. Ráadásul a víz alatt lehetnek veszélyes tárgyak, például elmozdult csatornafedél. Az elöntött területeken a fák gyökerei meglazulhatnak, és a szél könnyen kidöntheti azokat.

A szakemberek és az önkéntesek megfeszítve dolgoznak a védekezésben. „Kérjük, segítsék munkájukat azzal, hogy ne kelljen nézelődő embereket kerülgetniük! (…) Fotózkodás helyett inkább önkéntes munkájukkal segítsék a védekezést!” – írta az ORFK.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük