Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Figyelmeztet a szakértő, itt a következő világjárvány? Világszintű fenyegetést jelent a jelenleg tomboló betegség.


Dr. Diana Bell, a Kelet-Angliai Egyetem természetvédelmi szakértője, és biológus professzora baljós figyelmeztetést hozott napvilágra. Véleménye szerint elkezdődött a következő nagy világjárvány, ugyanis világszerte kitört a halálos madárinfluenza. Ez a betegség nem újkeletű, már a korábbi években is tombolt a madárinfluenza, a professzor szerint azonban most világszintű a baj. Ráadásul ezt a halálos betegséget az emberek is képesek elkapni az állatoktól.

Fotó: Rosta Tibor / MTI

A professzor a DailyStarnak fejtette ki, hogy miért kell félnünk a madárinfluenzától:

Amikor az emberek megkérdezik tőlem, hogy szerintem mi lesz a következő világjárvány, én mindig azt mondom, hogy már az egyik közepén járunk. Csak ez sokkal speciálisabb, és több fajt fog érinteni, mint a korábbi világjárvány. A H5N1, vagyis a madárinfluenza rendkívül patogenitású törzsére gondolok, amely madarak millióit, és ismeretlen számú emlőst pusztított el, különösen az elmúlt három évben. Még az óceánban élő állatok sincsenek biztonságban

– kezdte beszámolóját Bell professzor. A szakértő szerint a betegség ezen törzse 1997-ben bukkant fel Kínában, és gyorsan terjedt Délkelet-Ázsiában és azok közül az állatok közül, amelyek elkapták a halálozási arány 40-50%. Azóta pedig 2020 óta többvízi emlősfajból is követelt áldozatokat, úgy mint az amerikai oroszlánfókák, vagy éppen delfinek. Bell professzor azonban leszögezte, hogy van rá mód, hogy még időben megállítsuk a madárinfluenza terjedését.

Hogyan állítsuk meg a H5N1-et? A baromfitenyésztés teljeskörű vizsgálatával globális szinten. Tegyék az országok gazdaságait önellátóvá tojás és csirke szinten, ahelyett, hogy nemzetközi exporttal szállítanák mindenhova a szárnyasokat. A több, mint egy millió csirkét tenyésztő megafarmok irányába mutató tendenciát meg kell állítani. A vírus legrosszabb kimenetelének megelőzése érdekében újra meg kell látogatnunk a vírus elsődleges forrását, az intenzív baromfitelepeket.

– zárta sorait a kutató.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük