DRAMATIKUS JÁTÉKOK

A farsangi szokások másik jellegzetes és ugyancsak változatos csoportját alkották a dramatikus játékok, melyekről a kötet más fejezetében részletesen szól Ujváry Zoltán. E játékok helyszíne többnyire a fonó, tollfosztó, disznótor volt. A dramatikus játékok változatossága, sokszínűsége ugyancsak jellemző az egész magyar nyelvterületre. E helyütt csak néhány példával jellemezzük a szokásokat.

Világszerte, így a magyar nyelvterületen is a farsang adott alkalmat a különféle jelmezek, maszkok felöltésére. Megjelenítettek ún. zsánerfigurákat, például cigányasszonyt, ördögöt, kereskedőt, törököt stb., ijesztő csúfnak és szépnek nevezett figurákat.

A Drávaszögben maszkos alakok járták az utcákat, és a házaknál tojást gyűjtöttek. Ördögnek, cigányasszonynak, katonának, töröknek, halásznak, menyasszonynak öltöztek a férfiak, legények. Medvesalján a farsang időszakában a fonókat és azokat a házakat keresték fel, ahol disznót öltek. Kedvelt alak volt a menyecske és a legény. Rossz ruhákat vettek magukra, a fejükre harisnyát húztak vagy álarcot tettek. Nem szólaltak meg, nehogy felismerjék őket. Általában a lányok öltöztek így, és vasbábának nevezték őket. Kalotaszegen „szép” és „csúnya farsangosnak” öltöztek. A legények lányoknak, úriasszonyoknak, a lányok úrnak, szép legénynek öltöztek. Ezek a szép farsangosok. Táncoltak a felkeresett fonóházakban az ottlévőkkel. A „csúf farsangosok” cigány, kéményseprő, halál, boszorkány (stb.) jelmezét öltötték. A „csúf farsangosok” ijesztgették a fonóbelieket és incselkedtek velük. Magyarvistán a csúf farsangosok nótája így hangzott:

Magyarózdon szintén a fonóházakat keresték fel az ijesztő maszkokba, jelmezekbe öltözött-csoportok. A szokást itt buduhálázásnak nevezték.

A Csallóközben nagyobb csoportokban jártak a legények húshagyókedden. Női ruhát viseltek, cigánynak, katonának, koldusnak, menyasszonynak stb. öltöztek. A fejükre harisnyát húztak, vagy bekormozták, belisztezték az arcukat. A házaknál nagy felfordulást csaptak, és igyekeztek ételeket elcsenni. Adományként lisztet, szalonnát, kolbászt kaptak. Az alakoskodókatdőréknek nevezték. Hasonló jellegű szokás él Mohán, ahol tikverőzésnek nevezik. A maszkos alakok bekormozzák a járókelőket, megpiszkálják a tyúkólakat. Az Eger környéki remélésszereplői ugyancsak változatos jelmezekben vonultak fel. Soraikban menyasszony, vőlegény, várandós asszony, kéményseprő, köszörűs, borbély stb. volt (Paládi-Kovács 1968).

Észak-Bánátban, Verbicán hamvazószerdán tréfás hamvazkodás volt szokásban. Egy legény lepedőbe burkolva, papírból készült püspöksüveggel a fején cipőpasztás dobozban hamut vagy kormot vitt magával. Egy másik legény papnak öltözött, kukoricaszárból készített keresztet vitt, másik négy pedig a feje fölött baldachin módjára pokrócot feszített ki. Aki engedte ahamvazást, annak csak egy keresztet rajzoltak a homlokára, aki ellenkezett, annak az egész arcát bekenték. A házaknál tojást, kolbászt csentek el.

Kedveltek voltak a különféle állatmaszkok, medve, ló, kecske, gólya és mások. Többnyire a fonóházakat keresték fel. A medvét táncoltatták, a gólya a lányokat próbálta csipkedni, a kecskére alkudoztak. A néma jelenetektől, a pantomimszerű játéktól a párbeszédes formákig sokféle változata élt e dramatikus szokásoknak. A farsangi állatmaszkos alakoskodókról Ujváry Zoltán fejezete bővebben szól, itt csak néhány példát említünk.

A Drávaszögben a házakat felkereső maszkos alakok között ökör és medve is szerepelt. Várdarócon húshagyókedden a „kakasok” jártak. Négy-öt fiú rossz ruhába öltözött, az arcukra kakasmaszkot tettek. Úgy ugráltak a lányokra, mint a kakas a tyúkra. Jutalmuk tojás volt, amit kosarakba gyűjtöttek. E szokásban is jól tükröződnek a termékenységvarázslás nyomai. Kalotaszegen a „csúf farsangosok” kecske-, ló-, medvemaszkot készítettek a már említetteken kívül.

A farsangi dramatikus játékok között ismert volt a lakodalmas és a halottas játék is.

Medvesalján a farsangi jelmezesek menyasszonynak is felöltöztek, és a házaknál lakodalmas énekeket énekeltek. Az Ipoly menti falvakban a farsang ideje alatt gyakran rendeztek „lagzit”. Hidvégen például három fonóház együtt játszotta el. Az egyik helyről indult a beöltöztetett „menyasszony”, a másikból a „vőlegény”, és együtt mentek a harmadik helyre „eskünnyi”. Énekszóval vonultak végig a fiatalok kíséretében a falun.

{7-133.} A halottas játékoknak, temetési paródiáknak különös jelentőségük volt a farsangi időszak végén, mert összekapcsolódtak a farsang temetésével. Például a medvesalji Hidegkúton menyasszonynak öltöztetett bábut vagy egy menyasszonyt alakító lányt búcsúztattak és sirattak el farsang keddjén a mulatságot megszakítva. A Középső-Ipoly vidékén trágyahordó saroglyára rossz ládát vagy szalmazsákot tettek, ezt négy legény vitte a vállán. Másik kettő a papot, illetve a kántort utánozta. Ének kíséretében égették el a szalmazsákot vagy ládát. A borsodi barkóságnál is a temetési paródia több változatát jegyezték fel. Itt a farsangi időben tartott mulatság zárult böjtfogadó szerdán a pikáns szövegekkel megtűzdelt „halott”-búcsúztatóval.

A farsangi dramatikus játékok sorában ugyancsak népszerűek a kivégzést mímelő játékok. Húshagyókedden – főleg a keleti palócoknál – két férfi rabnak, kettő hóhérnak öltözik. A kocsma elé vagy a falu főterére viszik őket, ahol rájuk olvassák a falu büneit és „kivégzik” őket: a fejükre helyezett cserépfazekat leverik a fejükről. Erről a szokásról ugyancsak részletesen ír Ujváry Zoltán.

TÁNCMULATSÁGOK

A táncmulatságok legfőbb ideje a farsang volt. Ezek egy része a fonóban zajlott. „Farsangban legalább egyszer minden leány egy kevés lisztet vagy zsírt hoz, s az így összegyűlt készletből pogácsát sütnek, aztán táncolnak” – írta Reső Ensel Sándor a múlt században az agárdi fonóról (Réső Ensel 1867: 20). A Bódva vidékén a két világháború között batyus mulatságokat szerveztek a fonóban farsang keddjén. A lányok kolbászt és herőcét, a legények italt vittek. Kemenesalján sudri volt a munkavégző mulatság neve. Muzsikáról a legények, élelemről a lányok gondoskodtak.

A táncmulatságok, bálok többsége azonban a kocsmában vagy bérelt házaknál zajlott. Minden társadalmi réteg megrendezte a maga bálját. A szervezők a mindenkori legények voltak. A palóc vidékekről származó adatok szerint a mulatságokat többnyire megelőzte a legények házról házra járó adománygyűjtése, mely gyakran összekapcsolódott a lányok táncmulatságba hívásával. Például az Ipoly menti Pereszlényben az első világháború előtt az volt a szokás, hogy a legények farsang utolsó szombatjának estéjén járták sorra a házakat. A jobb módúak 8–10, a szegényebbek 4–6 tojást adtak és 1 Ft-ot, ha számítottak a legényre, 2 Ft-ot is. A tojás egy részét a pap kapta meg, amiért a táncmulatság kérvényét aláírta. A bevételből fogadták a muzsikusokat. Borsodivánkán és Domaházán a legények vezetőséget választottak, és a mulatság rendezéséhez szükséges pénzt összekoledálták. Volt, ahol a zenészeknek szánt pénzt a mulatság helyszínén gyűjtötték össze. A Nyitra megyei Menyhén a tánchelyiségben volt az ún. tőkeszedés. A legénybíró felállt egy székre, onnan jelentette be a tőkeszedést. A leány a mulatsághoz való hozzájárulását annak a legénynek adta, akivel táncolt. A legénybírónak a legény továbbította a pénzt.

A farsangi mulatságoknak rendkívül fontos szerepük volt a párválasztásban. Az egész magyar nyelvterületen számos adat bizonyítja, hogy a lányok ilyenkor adták a legényeknek a bokrétát a kalapjukra. Az Ipoly menti falvakban a lányok már a farsang előtti héten küldték el a bokrétát a kiszemelt legénynek, amit általában a lány keresztanyja vitt el. A bokrétát a legények farsangvasárnap a kalapjukra tűzték, így mentek el táncolni. Volt olyan legény, aki több lánytól kapott bokrétát, de azzal a lánnyal kellett először táncolnia, akitől az elsőt kapta. A legények azt a bokrétát tűzték a kalapjuk elejére, amit {7-134.} a nekik legjobban tetsző lánytól kaptak. Az andrásfalvi székelyeknél az a lány, akinek a legény már hosszabb ideje udvarolt, bokrétát és keszkenőt adott a „hushagyati” bálban. Tánc közben elkérte vagy ellopta a legény kalapját és rávarrta a bokrétát. a keszkenőt pedig a legény mellére tűzte. A legény megölelte és megcsókolta a lányt és táncba vitte. Ezt a nyilvános színvallást hamarosan követte a lánykérés. A Győr-Sopron megyei Himodon a legények házról házra járva hívogatták a lányokat, akiktől ilyenkor rozmaringot kaptak a kalapjukra. Galgamácsán „A farsangi bálba rozmaringos, aranyporos bokrétás kalappal ment az a legény, aki komolyan udvarolt egy lánynak. Ez volt azután az asszonyok fő témája. Vajon ki tűzte fel. Elveszi-e a lányt?” (Vankóné 1976: 308). Arra is van adat, hogy a lányok hívogatták a legényeket a fonóbeli farsangi mulatságra. „Bocsárlapujtőn a lányok mise után sorrajárták a házakat. Egyikük nyársat vitt, másik fedeles kosarat. Minden háznál énekeltek, kolbászt, szalonnát, tojást kaptak. Meghívták a legényeket a fonóba, ott elvették a kalapjukat és felbokrétázták. Azt azután a legényeknek ki kellett fizetni, az összegyűlt pénzen vették a bort. A vacsora után éjfélig táncoltak” (Manga 1968a: 109).

A farsangi mulatságok minden korosztály számára lehetőséget adtak a táncra, szórakozásra. Néhány feljegyzés arról tanúskodik, hogy ilyenkor sor kerülhetett az asszonyok külön mulatságára. Mátraalmáson az asszonyfarsang a délelőtti csoportos, maszkos felvonulásból, a férfiak tréfás „megborotválásából”, valamint az esti asszonybálból állt (Jávor 1969). Kalotaszegen ma is „pótolnak” az asszonyok. Összegyűlnek harmincan, harmincöten egy háznál, pálinkát, sört isznak, esznek, zenészt fogadnak. Farsang egyik szombatján mulatnak magukban, férfiakat nem engednek be. Az asszonyok farsangi mulatságáról a 15. század óta van tudomásunk.

A farsangi mulatságok kapcsán végezetül szólnunk kell az ilyenkor szokásos vetélkedő játékokról és a legényavatásról.

A kakasütésre húsvét, lakodalom, sőt aratás és a farsang adott alkalmat. A kakasütés ősi, nemzetközileg is jól ismert játék. Kopácson a kocsma melletti téren levágott kakasfejet ástak a földbe. A vállalkozó szellemű legénynek bekötött szemmel kellett bottal eltalálnia a kakasfejet. Ha sikerült, akkor jutalomból a kakasból paprikást főztek neki az esti mulatságon. Bellyén a lábánál beásott egész kakast igyekeztek bekötött szemmel leütni.

A Nyitra megyei falvakban farsangkor volt a legényavatás. Ezekben a falvakban felcéhelésnek nevezték a szokást. A 16–17 éves legények keresztapát választottak maguknak. Áldomást ittak, s ettől kezdve magázódtak. A legényavatás után udvarolhatott a legény, mehetett a mulatságokba, kocsmába járhatott, dohányozhatott, megillették azok a jogok, melyek a helyi szokásoknak megfelelően a legények korcsoportjára voltak jellemzőek. Az avatásra általában az év egyik ünnepnapján került sor – vízzel, borral, pálinkával „bekeresztelve” vagy pofon- és pálcaütéssel. A farsangi legényavatásra többnyire farsangvasárnap és hamvazószerdán kerítettek sort.

VÉNLÁNYCSÚFOLÁS

Az udvarlás, párválasztás és főképpen a házasságkötések, lakodalmak legfőbb ideje a hagyományos, magyar paraszti életben a farsang időszaka volt. Éppen ezért a farsang adott alkalmat arra is, hogy tréfásan, olykor durván figyelmeztessék azokat, akik ugyan {7-135.} már elérték a megfelelő kort, de mégsem mentek férjhez. Van adat arra, hogy vénlegényeket is csúfoltak, de a szokások többsége a vénlányokra vonatkozik. Vénlányoknak azok a lányok számítottak, akik egy-két évvel vagy többel túlhaladták a házasságkötés helyileg ideálisnak tartott időpontját.

A farsangi vénlánycsúfolás négy fő változatáról vannak leírásaink a magyar nyelvterületről. Ezek a következők: a tuskóhúzás, a kongózás, az ún. szűzgulyahajtás és az állakodalom.

A tuskót nagy zajjal végighúzták az utcán, majd a vénlányok ajtajára kötötték vagy a kapujához támasztották. Észak-Bánátban a legények felkeresték a lányos házakat. Két legény húzta a tuskót, a harmadik nyomta, és valósággal felszántották a ház földjét. A lányokat még be is kormozták. A Drávaszögben, Laskán hamvazószerdán nagy tuskókat hentergettek a férfiak, legények a lányos házak és özvegyasszonyok kapuja elé. A nézők közti fiatal lányok hangosan kiabálták:

Szegeden is hamvazószerdán volt szokás a tuskóhúzás. Maszkos felvonulást rendeztek, egy legény ostorral hajtotta a menetet. A farsangkor férjhez nem ment lányok ablaka alatt különösen nagy lármát csaptak. A tőkét, a tuskót is ilyen háznál hagyták, miközben a következőt kiabálták:

Göcsejben – Gönczi Ferenc leírása szerint – „Húshagyókedden éjjel némely községben a legények a lányos házak szobaajtai elé nagy tuskókat, faragóbakot raknak, s ezeket az ajtókilincsre is rákötözik, hogy a leány, akinek először illik felkelni a dolog után nézni ki ne tudjon jönni. Ez a lányra nézve figyelmeztetés, hogy nem ment férjhez, hát húzza a tuskót” (Gönczi 1914: 237). Erdélyi leírások ugyancsak húshagyókeddi tuskóhúzásról emlékeznek meg. Szalárdon az utcaajtó kilincsére kötötték a tuskót nagy lármával, Koroknán két legény húzta a tuskót, az egyikük vénlánynak, a másik vénlegénynek öltözött, és ezt énekelték:

A Nyitra megyei Vágfarkasdon a legények közül az egyik csuhás barátnak öltözött. Óriási fatönköket húztak magukkal, melyeket a vénlányok ajtaja elé gördítettek, miközben vénlánycsúfoló éneket énekeltek:

A vénlánycsúfolás másik kedvelt módja volt a kongózás. Ez a szokás zajcsapással és rigmusok bekiabálásával járt. A beregi Tiszaháton a farsang alatt el nem kelt lányok háza előtt kolompoltak, tepsikkel, fazekakkal nagy zajt csaptak és kiabálták:

A Győr-Sopron megyei Vitnyéd községben húshagyókedden 13–14 éves fiúk járták végig a falut. A kezükben fedőket vittek, amit összeveregettek, miközben énekeltek:

– majd felsorolták azoknak a nevét, akit nem vett el az a legény, aki egész évben udvarolt neki. Ha egyáltalán nem volt esküvő, azt kiabálták: „Megkoszosút a farsang!” A kongózás szokásának változata, sajátos vénlánycsúfoló szokás él a Jászságban és a Tápió menti falvakban, az ún. bakfazékdobás vagy más néven ciberefazék-hordás. A legények a lányos ház küszöbére, udvarába rossz fazekakat dobtak, esetleg szeméttel megtömve. Az udvarló legény azonban az ajándékait tette a fazékba. Tápiógyörgyén a legény bosszúból vitte annak a lánynak, aki nem ment hozzá feleségül. A ciberefazék dobásakor így kiáltott: „Szűrd a ciberét!” (Barna 1985b: 776).

Az ún. szűzgulyahajtás század eleji leírása a Bereg megyei Fornos községből így hangzik: „Farsang utolsó estéjén a fiúk a lányosház elé vonulnak, s ott csengővel, kongóval, ostorral, kolomppal, rossz bádoggal fülsiketítő lármát csapnak, visongatnak, {7-137.} élesen fütyülnek, sivítanak, majd azt kiabálják: »húshagyó, húshagyó, lányokat itthonhagyó!« Esetleg azt kiáltja a legény: »kinek van eladólánya, hajtsa ki a szűzgulyába!« A lány visszafelel: »rönköt emelj, szakadj meg, mért nem házasodtál meg!« A legényes ház előtt meg így kiáltoznak: »árpakenyér, zabkenyér mér maradtál vénlegény?«” (Bálint S. 1942a: 35).

Az 1930-as években Ajak községben hasonló szokás élt. Rossz pléhdarabokat, vedreket ütöttek, górétrombitát fújtak és kiáltoztak a legények:

Bentről így kiáltottak ki:

Visszakiáltanak:

Ha a háznál legény is volt, ostorral kergette el a csúfolókat, s ha elérte őket, jót húzott rájuk (Ortutay 1934: 217).

A vénlánycsúfoló szokások közül leginkább színjátékszerű az állakodalom, a rönkhúzással egybekötött tréfás lakodalom. Erre a szokásra főként a Dunántúlról vannak leírásaink, de Erdélyben is szokás volt a tuskóval való végigvonulás lakodalmi menet formájában. Például Bonchidán elöl két betyár vonult ostort csattogtatva, utánuk a menyasszony, vőlegény, vőfélyek, koszorúslányok, leghátul négy, vénlánynak öltözött alakoskodó tollal behintett fehér hajjal húzta a lánccal vagy kötéllel bekötött butykost, amivel a vénlányos házak ajtaját beverték. A dunántúli szokás változatairól a kötet más fejezete bővebben szól a dramatikus játékok kapcsán. Az állakodalom rendezésére akkor került sor, ha a farsang időszakában egyetlen lakodalmat sem rendeztek.

FARSANGI HIEDELMEK

A jellegzetes farsangi ételek kapcsán már szó volt arról, hogy ezeket a bő termés reményében fogyasztották. Akárcsak a többi jeles ünnepen, más módon is igyekeztek befolyásolni vagy megjósolni az elkövetkezendő időszak szerencséjét. A farsangi napok gonoszűző, termésvarázsló, időjósló és bizonyos munkákat tiltó napok. A Mura-vidéken például ilyenkor is megveregetik a gyümölcsfákat, hogy jól teremjenek. Ekkor kell mákot vetni, hogy majd ne legyen férges. A jugoszláviai magyarok körében általános vélemény: „Farsangko azé kő emenyi táncónyi meg vidámnak lenyi, nagyokat ugranyi, hogy jó magosra nyőjjön a kender” (Penavin 1988: 42). A munkatilalommal kapcsolatos adat Doroszlóról, hogy ilyenkor azért nem mostak, mert sok bolha lenne a háznál.

A farsangi időjárásból is jósoltak a következő év termésére, termékenységére. Jászdózsán {7-138.} úgy tartották, ha húshagyókedden csillagos az ég, sok tojás lesz abban az évben. Berettyóújfalun a húshagyókeddi napsugár a bő esztendőre mutat.

Ismételten hangsúlyozzuk, hogy a kimondott szó varázserejébe vetett hit alapján a farsangi köszöntők, dramatikus játékok is nemcsak a szórakozást, adománygyűjtést szolgálták, hanem az egyén és a közösség életének sikerét igyekeztek befolyásolni mágikus úton.

alfahir