A mai napig ismerjük a jégtörő Mátyásról szóló versikét. A szkíták között járt apostol napja máig fontos időjós napnak számít.

Mátyás élete

Az Apostolok Cselekedetei szerint Jézus halála után legközvetlenebb tanítványai, az apostolok tizenegyen maradtak, mivel az áruló Júdás felakasztotta magát. Ezért úgy gondolták, hogy a mester hetven tanítványa közül egyet maguk közé emelnek. Sorsvetéssel döntötték el, hogy ki legyen a tizenkettedik és Mátyásra esett a választás. Az „új” apostol életéről egy apokrif írás, az András és Mátyás cselekedetei tudósít, melyet a későbbi krónikaírók is kiegészítettek. A 8. századi bizánci Nikeforosz például a következőt jegyezte fel: Mátyás a hitet előbb Judeában hirdette, majd eljutott „Etiópiába”. Dorotheus összegzésében a következőt olvashatjuk. Mátyás az evangéliumot az idegenek közé vitte el. Megfordult a húsevők között, belső Etiópiában, ahol a Hüsszusz-folyó kikötője van Phasis (ma:Poti) városban. Állítólag Sebastopolisban halt meg és ott is van eltemetve, a Nap templomhoz közel. Egy másik hagyomány úgy tudja, hogy az „emberevők” városában, Etiópiában temették el. Egy harmadik pedig arról szól, hogy Mátyást a zsidók megkövezték Jeruzsálemben és lefejezték. Elképzelhető, hogy utóbbi hagyományt Szent István mártíromságának történetével keverték össze. Mivel az apokrif iratok gyakran megemlítik együtt Mátyást és Andrást, nagyon valószínű, hogy mindketten a Fekete-tenger keleti partvidékén élő szkíta népek között végeztek missziós munkát, ezt támasztják alá a történeti forrásokban szereplő helynevek, legtöbbjük Abháziában, a Fekete-tenger keleti partján található. Az apostol haláláról is kétféle hagyomány létezik, az egyik szerint keresztre feszítették, a másik szerint hosszas kínzás után bárddal fejezték le. Ez utóbbi vált ismertté a nyugati kereszténységben, ezért Mátyást gyakran ábrázolták bárddal vagy szekercével, és őt választották az ácsok és mészárosok védőszentjüknek. Ünnepe a keresztény országokban május 14-re esik, egyedül mi emlékezünk meg róla február 24-én.

Mátyás, a jégtörő

Mátyás napjához országszerte időjárással kapcsolatos megfigyelések és jóslások kötődnek. A legismertebb mondóka a következő: „Jégtörő Mátyás, ha jeget talál, megtöri. Ha nem talál, csinál.” A palóc hagyományban Mátyás osztja a madaraknak a sípot, ezzel jelezvén a tél végét. Másik megfigyelésük, hogyha Mátyáskor esik, a jég elveri a termést, a szőlő pedig savanyú lesz. A dunai halászok évszázados tapasztalata az, hogyha Mátyáskor áll a jég, bőséges halászatra van kilátás, különösen annak, akinek e napon sikerült csukát fogni.

Mohácsi hagyomány

Bálint Sándor kalendáriumában említ egy különleges hagyományt. „Egyszer az Úr Mohácsra küldte Mátyást jeget törni, a szekcseiek azonban eléje állottak, pálinkával itatták. A lekenyerezés után Mátyás visszafordult, a várva várt jégtörés elmaradt. Ezután Isten Gergelyt küldte a földre, őt meg a báriak borral tartották vissza. Most már az Úr nevelőapját, az igaz Józsefet küldte a tavaszváró emberek közé, aki azután baltájával meg is törte a Duna jegét.”

OB