Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Egymilliós bírságot is járhat, ha nem tartják be a létszámkorlátot a boltokban


Húsvétot követően az új szabályok szerint már csak annyi embert lehet beengedni az üzletekbe, hogy minden vásárlóra tíz négyzetméternyi tér jusson. Az szinte biztos, hogy a boltosok rendkívül nehéz helyzetben lesznek, hiszen korántsem lesz egyszerű a szabályok betartása, illetve betartatása.

Erről is beszélt Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára az ATV Start c. műsorában. Azt már ő is kijelentette, hogy biztos lesznek konfliktushelyzetek a feszültséggel teli társadalom vérmérsékletéből adódóan, és a boltosoknak maguknak kell a rendért felelniük.

Például ha valaki a felszólítás ellenére bemegy a boltba, a boltosnak kötelessége a rendőrséget értesíteni

– fejtette ki a műsorban Vámos György, aki hangsúlyozta, hogy kisboltokban is meg kell oldani ezt a problémát, ezért is kötelező feliratot elhelyezni, hogy egyszerre hány vevő tartózkodhat az üzletben.

„A szabályokat be kell tartani; mindenki legyen nagyon óvatos, próbafülkébe ne menjünk be, liftet ne használjuk”

– mondta a műsorban Vámos György.

Forrás: Index