Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

Döntött a parlament: újabb csapás jön a dohányzókra februártól


A héten az Országgyűlésben elfogadták azt a törvényt, ami szerint 2023. februárjától a gyógynövényes hevítőrudak is zárjegyes termékek lesznek és csak dohányboltban lehet ezeket megvenni. Jövőre több változás is jön a dohányosok számára, akár háromezer forint is lehet egy doboz cigi, valamint a dohányboltok polcain is változást tapasztalhatnak a dohányzók.

A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) kezdeményezésére döntött az Országgyűlés annak a jogi kiskapunak a bezárásáról, amely lehetővé tette, hogy a gyógynövényes hevítőrudakat a Nemzeti Dohányboltokon kívül lehetett megvásárolni. December 7-én az Országgyűlés 136 igen, 28 nem és 29 tartózkodó szavazattal elfogadta az egyes bányászati és gazdasági tárgyú törvények módosításáról szóló jogszabályt, amelynek több részlete is érinti a Nemzeti Dohányboltokat.

Ezek egyike, ahogy arról a tobaccomagazin.hu ír, hogy 2023. február 1-jétől a dohányt nem tartalmazó, jellemzően gyógynövény alapú, hevítéses technológiával fogyasztható termékek is zárjegykötelessé válnak. A jogszabály adójogi szempontból a dohánygyártmányokon belül külön kategóriát hoz létre a hevített termékeknek, így ezek a dohányt vagy nikotint nem, vagy csak részben tartalmazó termékek is jövedéki adókötelessé válnak.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük