Közzétette - Kategória - Magyarország hírei - Bűnügyi - Gazdasági - Politikai hírek

Brutális drágulás a magyar boltokban: ennyivel fizethetnek többet a családok


Szeptemberben az élelmiszer-drágulás átlépte a 35,2 százalékot, de a fogyasztói árak emelkedése is 20 százalék felett volt.

(Borítókép: Manu Vega / Getty Images Hungary)

Napi.hu felmérése szerint pedig a családok körülbelül 50-80 ezer forinttal hagynak többet a boltban havonta, mint egy évvel korábban – írja a Pénzcentrum.

Az utóbbi hónapokban az élelmiszerárak inflációja jóval meghaladta az átlagos áremelkedés ütemét, amely önmagában is hónapról hónapra rekordokat dönt. Ez az ütem pedig egyre csak gyorsul: júliusban még 27, augusztusban már 31, míg szeptemberben 35 százalékkal kerültek többe az élelmiszerek, mint egy évvel ezelőtt.

A Pulzus Kutató és a Napi.hu most arra kereste a választ felmérésükben, hogy mennyivel emelkedett az elmúlt hónapokban az egy főre jutó havi élelmiszerkiadás. A kutatásból kiderült, hogy egy négytagú család esetében akár 100 ezer forintot is megközelítheti ez az összeg, ami a magyar bérviszonyok mellett egy nehezen kigazdálkodható többlet terhet jelenthet.

A felmérésen a válaszadók relatív többsége, 35 százaléka azt mondta, hogy egy év alatt fejenként 10-20 ezer forint között emelkedtek meg az ilyen kiadásai, ami egy négytagú család esetében már 40-80 ezer forint is lehet. További 21-21 százalék tette ezt az árnövekedést 5-10 ezer forint közé, illetve 20-25 ezer forint közé. Azok aránya, akik ennél is nagyobb növekedést tapasztaltak mindössze 15 százalék, és aki 5 ezer forint alá tette a havi többletet, azoké 8.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük