Közzétette - Kategória - Egyéb

Aggasztó elemzés: könnyen oda lehet a júliusi, augusztus turistaszezon is


“Három hete írtam arról, hogy az új vírusvariánsokkal még baj lehet, és ez jelenti a legnagyobb bizonytalanságot a világgazdaság jövője kapcsán. Sajnos úgy tűnik, hogy a B 1.617.2 jelű indiai verzió keresztbe tehet akár már a nyári turistaszezonnak is – szemben azzal, amit sok hónapon át gondoltam, miszerint a nyár már nyugodtan telhet  a fejlett világban” – vezeti fel cikkét Zsiday Viktor, befektető.

A brit hatóságok szerint az új indiai variáns akár 50%-kal fertőzőbb lehet a britnél (amely maga is vagy 50%-kal fertőzőbb volt az eredetinél), és részlegesen lehet, hogy ki tudja kerülni a vakcinák adta védelmet is. Egyáltalán nem biztos az előző két állításból egyik sem, de a nagyon gyors terjedés arra utal, hogy egyelőre ezt valószínűsíthetjük, ennek pedig hatalmas hatása lehet a világgazdaságra – írja Zsiday, aki szerint sajnos most olyan időket élünk, hogy nem fiskális és monetáris változók, hanem a vírus lehet gazdaságainkra a legnagyobb hatással.

A jelenlegi trendeket kivetítve ez a variáns válhat július-augusztusra dominánssá Európában is, amennyiben a fenti számok igazak. Ha ez így történik, akkor ez ellen még a 60-70%-os oltottság sem feltétlenül elegendő, és emiatt az eddig gondtalannak tűnő július-augusztusi turistaszezon is hatalmas pofont kaphat (kedvezőbb esetben a felfutás elhúzódhat őszre, de nehéz előrejelezni, mert nagyon bizonytalanok az adatok)

– írja a befektető.