Közzétette - Kategória - Advent Vásárosnaményban, Beregi és magyar népszokások, Hazai népszokások, Kiemelt rendezvények, Népi hagyományok

Adventi népszokások

Adventi népszokások

Az advent a karácsonyra való felkészülés négy hetes időszaka, az egyházi év kezdete. Habár magát az adventet már a 4. század óta ünneplik, a legismertebb jelképe, a négy gyertyával díszített koszorú kevesebb, mint kétszáz éve létezik. Az első változatát 1839-ben Johann H. Wichern német evangélikus lelkész készítette el. Igaz, ő még egy szekér kerekét használta koszorúnak, és nem négy, hanem 23 gyertyát használt, amiből minden nap meggyújtott egyet.

A 20. század kezdete óta használjuk a boltokban is kapható adventi naptárt. Ennek a használatát mindenki jól ismeri: minden nap kinyitunk egy ablakot rajta, és megesszük az így felfedett csokit. Hagyományosan karácsonyhoz, vagy télhez kapcsolódó életképek találhatók a naptáron, azonban bele lehet futni egészen extrém jelenségekbe is. Évekkel ezelőtt a kezembe került egy olyan változat, amin a Karib-tenger kalózainak ügyetlenül lerajzolt hasonmása díszelgett. A jelenség előtt azóta is értetlenül állok.

Természetesen adventi naptárat készíthetünk otthon is. Ennek egyik hatalmas előnye, hogy sokkal személyesebb, mint a boltban vásárolt változat. Másik nyomós érv, ami az otthon készített verzió mellett szól, hogy olyan édességet teszünk bele, amit akarunk. Így elkerülhetjük azt, hogy az olcsó, mocsárízű, keserű-savanyú „kakaós tejbevonós massza” darabkákkal kínozzuk gyermekünket (vagy magunkat) karácsonyig.Régen az adventhez még egyéb szokások is kötődtek. Az eladósorban lévő lányok három-három szálat csentek a harang köteléből a hajnali misén, majd azt a hajukba fonták, hogy sok kérőjük legyen. Ennek a hatását lehetett azzal tetézni, hogy cukrot vagy mézet ettek, amivel magukhoz „édesgetik” az udvarlókat.
A hajnali misére menet mindenki bezárta az ajtaját, mert a boszorkányok állítólag ilyenkor igyekeztek mindenhova bejutni és rontást hozni a házakra