Közzétette - Kategória - Advent Vásárosnaményban, Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Egymillió forintos adományból fejlődik a gergelyiugornyai Aranyablak Tagóvoda


Vásárosnamény – A térség legnagyobb adventi programsorozata, az Advent Vásárosnaményban elsősorban a vásárosnaményi lakosságnak szól, de a Beregből és a környező településekről érkezőket is szívesen várták a közös ünneplésre. A számos színes és tartalmas programot felvonultató rendezvényen, kiemelten foglalkoztak idén is az adománygyűjtéssel, mellyel városban élők életét szerették volna ismét segíteni. 2016-ban és 2017-ben a rászorulók megsegítésére koncentráltak, így mintegy ötszáz családhoz jutottak el az összegyűlt ajándékok. Az elmúlt évben ezt új formába öntötték, mely által egy más jellegű nemes célt fogalmaztak meg, hiszen a Vásárosnaményi Kórház gyermekosztályának orvosi műszerparkját újították meg. A hatékonyabb orvosi ellátás célzó fejlesztés mellett, a gyerekek kórházi tartózkodásának körülményein is javítottak az összegyűlt adományból.

Idén egy városi intézmény, a gergelyiugornyai Aranyablak Tagóvoda eszközparkjának korszerűsítéséért, valamint az ott zajló hatékonyabb szakmai munka fejlesztését kívánták segíteni. Vásárosnamény Város Önkormányzata január 6-ig várta a térség jó lelkű adományozóit, hogy kezdeményezésük nemesebbé válhasson. Az adománygyűjtés két fázisból állt, elsőként jótékonysági színházi előadásra várták az adományozókat. A Balázs József Városi Könyvtár és Művelődési Központ színháztermében megrendezett előadáson, annak teljes bevételét felajánlotta az Önkormányzat a kezdeményezéshez. A Budaörsi Latinovits Színház és a Múzsák Társulat közös koprodukciójában, a Két Lotti című művet tekinthették meg a segíteni kívánók. A második fázisban, az erre a célra kialakított számlára utalhattak az adakozók, melynek lezárását követően 1. 060.000 forint gyűlt össze. Az összegyűlt pénzösszeg adományoklevelét a mai napon Filep Sándor polgármester, valamint az adománygyűjtés főszervezője Liptákné Juhász Anikó adta át jelképesen a tagóvoda vezetőjének, Szabó Józsefnének.

Az adománylevélen ez áll:

Vásárosnamény Város Önkormányzata a gergelyiugornyai Aranyablak Tagóvoda részére 1.060.000 forint összeget adományoz, melynek célja a kül- és beltéri játékok, készségfejlesztő- és használati eszközök beszerzése a gyermekek számára. A fenti összeg az Önkormányzat által megrendezett 2019. évi ,,Advent Vásárosnaményban,, programsorozat keretein belül megrendezett jótékonysági színház jegybevételéből, egyéni és céges felajánlásokból került összegyűjtésre. Ezen összeg kizárólagosan a gergelyiugornyai Aranyablak Tagóvoda eszközeinek fejlesztésére fordítható.