Közzétette - Kategória - Magyarország hírei - Bűnügyi - Gazdasági - Politikai hírek

A Telekom is megkezdi a lekapcsolást, sok település érintett Magyarországon – Itt a lista


Kell a hely a korszerűbb 4G-s és 5G-s hálózatnak, ezért a Telekom májustól fokozatosan lekapcsolja a 3G-s szolgáltatást. A többiek is lépnek.

Képünk illusztráció Fotó: Getty Images

Amobiltelefon-hálózatokban használt 3G-technológia ma már elavult, lassú, drága és nem hatékony – derült ki még tavaly ősszel a 3G jövőjéről szervezett konferencián. A kivezetés időpontjáról a szolgáltatók döntenek, a hatóság célja a fogyasztók védelme, a tudatos döntésekhez szükséges információ biztosítása.

A legnagyobb szolgáltatók közül a Magyar Telekom korábban közölte, hogy májustól fokozatosan lekapcsolja a 3G-s hálózatunkat, ami június 30. után már sehol nem lesz elérhető. A régi hálózat lekapcsolására elsőként a fő üdülőterületeken – Balaton, Velencei-tó, Tisza-tó környezetében – kerül sor, hogy a telekomosok ezeken a településeken a már megerősített 4G-s hálózat hasznalátával kezdhessék a nyarat.

A telekomos lekapcsolás első körében a következő települések érintettek:

  • Abádszalók, Ábrahámhegy, Alsóörs, Alsópáhok, Aszófő,
  • Badacsonytomaj, Badacsonytördemic, Balatonakali, Balatonakarattya, Balatonalmádi, Balatonberény, Balatonboglár, Balatoncsicsó, Balatonederics, Balatonendréd, Balatonfenyves, Balatonfőkajár, Balatonföldvár, Balatonfüred, Balatonfűzfő, Balatongyörök, Balatonkenese, Balatonkeresztúr, Balatonlelle, Balatonmáriafürdő, Balatonőszöd, Balatonrendes, Balatonszabadi, Balatonszárszó, Balatonszemes, Balatonszentgyörgy, Balatonszepezd, Balatonszőlős, Balatonudvari, Balatonújlak, Balatonvilágos, Besenyőtelek, Borsodivánka
  • Csajág, Cserszegtomaj, Csopak
  • Dörgicse
  • Egerfarmos, Egerlövő, Enying
  • Felsőörs, Felsőpáhok, Fonyód, Főnyed, Füle
  • Gárdony, Gyenesdiás
  • Halimba, Hegymagas, Hevesvezekény, Hévíz, Hollád
  • Kápolnásnyék, Káptalantóti, Kehidakustány, Kereki, Keszthely, Kisapáti, Kisköre, Kömlő, Kőröshegy, Kötcse, Kővágóörs, Köveskál, Küngös
  • Látrány, Lepsény, Litér, Lovas, Lovasberény
  • Mezőkomárom, Mindszentkálla
  • Nadap, Négyes, Nemesbük, Nemesgulács, Nemesvita
  • Óbudavár, Ordacsehi, Örvényes
  • Pákozd, Paloznak, Papkeszi, Pátka, Pázmánd, Pély, Pókaszepetk, Poroszló
  • Raposka, Révfülöp, Rezi
  • Sarud, Sávoly, Siófok, Siójut, Somogysámson, Sukoró, Szántód, Szegerdő, Szentantalfa, Szentjakabfa, Szentkirályszabadja, Szigliget, Szólád
  • Tagyon, Tarnaszentmiklós, Teleki, Tihany, Tikos, Tiszabura, Tiszaderzs, Tiszafüred, Tiszaigar, Tiszanána, Tiszaörs, Tiszaszentimre, Tiszaszőlős, Tiszavalk
  • Újlőrincfalva,
  • Velence, Vértesacsa, Vonyarcvashegy, Vörs,
  • Zalaapáti, Zalaistvánd, Zamárdi, Zánka

A Yettel több Baranya megyei településen már februárban kikapcsolta a 3G-t, a Balaton környékén április elején kezdte meg, mégpedig ezeken a településeken. A Vodafone is dolgozik a 3G kivezetésén.

Azok, akiknek 3G-s telefonjuk van állami program keretében korszerűbb mobilra cserélhetik azt. A támogatás készülékenként maximum 20 ezer forint. A program részleteit a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az alábbi videóban ismerteti, de ezen az oldalon is elérhetőek az információk.