Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

A szülőknek mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk iskolakezdéskor: akár százezres tétel is lehet egy családnak


Már 2020 óta ingyen kapják az általános és középiskolás diákok a tankönyveket, de az iskolakezdéshez egyéb kiegészítők, tanszerek beszerzésére is szükség van, ami a többgyermekes családok esetében akár százezer forintos kiadást is jelenthet – írja az Index.hu.

A Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke úgy becsüli, hogy a több gyermeket nevelők a magyar családok nagyjából 1 százalékát teszi ki, azaz körülbelül 300 ezren lehetnek. A Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi adatai szerint a gyerekek 25 százaléka ilyen családban nevelkedik.

A szülők többsége már nyár elején elkezdi az iskolakezdéshez szükséges eszközök, ruházat beszerzését, az akciókkal egyes termékeknél akár 15 százalékot is lehet spórolni

– fogalmazott Kardosné Gyurkó Katalin, akinek általános, közép- és főiskolás gyermekei is vannak, így szülőként minden iskolarendszerben van tapasztalata. A NOE vezetője szerint annak ellenére, hogy a tanévkezdésre való felkészülés a családi kasszát megterheli, több könnyebbséggel lehet számolni.

A tanszerek ára nem emelkedett

Az ingyenes tankönyvcsomag több mint tízezer forintos segítséget jelent, és idén is bíznak abban, hogy a múlt évhez hasonlóan egy héttel korábban, már augusztus végén megkapják a családi pótlékot. Az egyesület elnöke arról is beszélt, hogy az inflációs környezet miatt nagyjából 30 százalékos áremelkedésre számított, de meglepődve tapasztalta, hogy az irodaszereknél nem volt áremelkedés, sőt, egyes termékekhez még kedvezőbb áron hozzá lehet jutni, például a grafitceruza is olcsóbb lett. „Egy alsós tagozatos kezdőkészlet akár ötezer forintért is megvásárolható”– emelte ki. Ugyanakkor a tanszeralapcsomaghoz még hozzá kell számítani a ruházatot, az ünneplő öltözéket és legalább három pár cipőt, valamint a legnagyobb tételt jelentő iskolatáskát. Az intézmények külön elvárásai is hozzáadódnak ehhez, így két gyermeknél a tanévkezdés költsége meghaladhatja az ötvenezer forintot is.

A kisiskolások számára többfajta füzetet, számológépet, a technika- és rajzórákra például vízfestéket, színes ceruzákat és ollót kell szeptember 1-jéig beszerezni. Ez gyerekenként nagyjából 25 ezer forintos kiadást jelent

– részletezte az ötgyermekes édesanya.

Gyurkó Katalin emellett azt is elárulta, hogy a nagycsaládosok visszajelzése alapján a legjelentősebb költséget elemiben az iskolatáska jelenti, amiből igen változók az árak. Egy jó minőségűt ritkán találni 10 ezer forint alatt, ami három gyerek esetén ugye már 30 ezer forint. Mint a NOE elnöke korábban elmondta, a gyermekcipők ára már tavaly szeptemberben 20 százalékkal emelkedett. Idén ugyan nem ekkora emelkedés, de KSH adatai szerint további 8 százalékkal kerül többe egyetlen pár 23-26-os cipő beszerzése a most következő tanévre.


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük