Közzétette - Kategória - Belföldi krónikák

4 alapszabály, melyek betartásával megállítható a koronavírus-járvány


Kétségkívül nehéz helyzetben van az egész világ, mint ahogyan hazánk is, mivel az ősz kezdetével fellángolt a második fertőzési hullám, így az elkövetkező hetekben és hónapokban ismét szükséges lesz megtalálni a megfelelő egyensúlyt a lezárások és a gazdaság rendeltetésszerű működése között.

Az egyik legnevesebb amerikai járványügyi szakértő, Dr. Anthony Fauci javaslata szerint akkor lehetünk csak sikeresek a járvány feltartóztatásában, ha követjük a szigorú előírásokat, illetve nem szegjük meg a maszkviseléssel és védőtávolsággal kapcsolatos rendeleteket.

Az epidemiológus szakember szeptember elején tartott egy tájékoztató jellegű, egyben igazán tanulságos videókonferenciát a Harvard Orvosi Egyetem hallgatói számára, amelyben összegezte azokat a pontokat, amik rendkívül fontosak ahhoz, hogy lelassíthassuk, vagy akár meg is szüntethessük a járványt.

1. Ne becsüljük alá a koronavírus-járvány veszélyeit