Közzétette - Kategória - Beregi Krónikák, Jánd, Vezér cikkek

VIII. „Emlékmenet a Doni Hősökért” – megemlékezés és koszorúzás Jándon


Jánd – Immár nyolcadik alkalommal kelt útjára az „Emlékmenet a Doni Hősökért” elnevezésű rendezvény mely, Szabolcs – Szatmár – Bereg megye 33 települést érintő 2 X 100 km-es gyalogmenete, a Honvédsuli Egyesület szervezésében. A program célja, hogy az érintett települések számára a Don-kanyari offenzíva 77. évfordulójának megemlékezését segítse elő és a civil lakosságot testközelbe hozza a Magyar Honvédség múltjával. A menet Lónyáról indulva, a Bereg 13 települését érintve jutott el Jánd községbe, ahol ünnepi megemlékezésre, valamint koszorúzásra került sor. Emlékező beszédet mondott Jánd polgármestere, Asztalos István és dr. Tilki Attila országgyűlési képviselő. A rendezvény zárásaként a község polgármestere, a menet emlékzászlajára kötötte fel Jánd emlékszalagját.