Közzétette - Kategória - 40 éves Vásárosnamény, Vásárosnamény hírei, Vásárosnaményi Krónikák, Vezér cikkek

Városfoglaló – Újra összecsapott Vásárosnamény, Vitka és Gergelyiugornya


Vásárosnamény – A Bereg szívében, az Európai Mobilitási Hét keretein belül, ismét megmérkőzött a település három városrésze, Vásárosnamény, Vitka és Gergelyiugornya. A Városfoglaló visszavágó elnevezésű programnak ezúttal Gergelyiugornya, annak általános iskolája, a Petőfi Sándor Tagintézmény adott otthont. A megméretés harmadik, utolsó fordulója is az országszerte nagy népszerűségnek örvendő Honfoglaló játék adaptációja volt. Az összecsapás kezdetén a város első embere, Filep Sándor köszöntötte a hat fős csapatokat, majd jó versengést kívánt a városrészek képviselőinek. A megnyitó beszéd után Szabóné Széles Erzsébet, a játék szervezője és ötletgazdája ismertette a szabályokat. A beszédeket követően megkezdődött a küzdelem, melynek alapjául a az elmúlt években megjelent Beregi Élet cikkei szolgáltak. Az izgalmas küzdelemben, fej-fej mellett haladtak a csapatok, melyet második alkalommal is Vásárosnamény csapata nyert, így megszerezve a végső győzelmet. A győztes csapat jutalomként átvehette a Város kulcsát, a város polgármesterétől, Filep Sándortól.